Egységben a sokféleség.

Oktatás

Az internet szerepe az oktatásban – hatékony oktatás

Az internet szerepe az oktatásban – hatékony oktatás

A mai korban elég nagy szerepet kapott az internet. Az életünk majdnem minden területén jelen van. És itt ne menjünk messze, figyeljük csak meg a gyerekeinket.

Az iskolákban, gimnáziumokban már nélkülözhetetlenné vált az internet. Hisz a tanár feladhat olyan feladatot, mely internet nélkül nem oldható meg, hacsak nem szuperokos a gyerek. Fogalmazásokat kell írni vagy csak utána kell nézni valaminek például.

A közösségi oldalak is ebből a szempontból igen fontossá váltak. A fiatalok ott tanulói csoportokat hoznak létre, és megosztják, kicserélik a fontosabb információkat egymással. Valamint beszélgetnek az adott tantárgyról. Ezért igen hasznos, ha a gyereknek van számítógépe, laptopja vagy olyan eszköze, amin könnyen tud kapcsolódni a világhálóhoz. Sok hasznos információt találhat a gyerek, ami segítheti az adott tananyag hatékony elsajátításában. Oktató anyagok is találhatók, persze többsége nem ingyenes. Ilyenkor vegyük számba, megéri-e megvásárolni.

Léteznek iskolák, melyek távoktatásban adják le a tananyagokat. Nagyon fontos, hogy ha a gyerekünk szeretne egy ilyen oktatásra jelentkezni, adjuk meg a szükséges feltételeket hozzá, például mikrofonos felhallgató, jobb számítógép esetleg zavartalan környezet. Néhány tanfolyam is folyhat az interneten. Az előnye, hogy nem kell eljárni kétnaponta, hanem az otthoni kényelmes környezetben folyhat az oktatás. Valamint tankönyvek sincsenek, hanem elektronikus formában kapják meg a tanulók. Aki akarja, az kinyomtathatja.

Sok külföldi online egyetemre is lehet jelentkezni. Vannak fizetősek, de léteznek ingyenesek is. A fizetősekre lehet kicsit nehezebb a bejutás, mert valahol tesztet kell kitölteni, de nem mindegyiknél. Alapvető feltétele, hogy a gyerek tudjon az adott idegen nyelven megfelelően beszélni. Különben nincs értelme az online egyetemnek.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.