Egységben a sokféleség.

Internet

Az internetes vásárlás szabályai

Az internetes vásárlás szabályai

Az internet nyújtotta szabadságot csak akkor tudjuk igazán élvezni, ha biztosan ismerjük jogainkat és kötelezettségeinket. Az internetes vásárlás során nincs fizikai jelenlét eladó és vevő közt. Ezért mindenféleképpen a lehető legtöbb infót kell megtudni az eladóról. Internetes szerződések esetén hogyha a vásárló meggondolja magát, 8 munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől.

Ezt a jog attól a naptól érvényes, amikor az árut átvette, szolgáltatás nyújtása esetén pedig, attól a naptól amikor a szerződést megkötötte. Ennek olyan írásos nyoma kell maradjon, hogy az elállás időpontját vita esetén később igazolni tudjuk. Abban az esetben ha az eladó nem tesz eleget annak, hogy a vevőt erről a jogáról tájékoztassa, akkor a 8 munkanapos határidő meghosszabbodik 3 hónapra.

Elállás esetén az eladó köteles a kifizetett összeget haladéktalanul, vagy legkésőbb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni a vevőnek, megrendelőnek. Ez akkor is fennáll , ha az eladó nem tudja teljesíteni a megrendelést. Amennyiben a vevő eláll a szerződéstől, az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket a vevő köteles megfizetni.

Amennyiben az eladó a megrendelttől eltérő termékkel, illetve szolgáltatással teljesít, a visszaszolgáltatási költséget az eladónak kell fizetni. A távollevők között kötött ügyletek esetében is érvényesek a szavatossági, amelyet jótállási jogok, azaz, ha a termék gyártáshibás, akkor a minőségi kifogással a kereskedőhöz lehet fordulni.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.