Egységben a sokféleség.

Mindennapok

Brutális klímaváltozás, amely mindenkit érint

Brutális klímaváltozás, amely mindenkit érint

Sokan csak úgy tekintenek a klímaváltozásra, mintha az csak a tudósok körében lenne népszerű téma a tanulmányaikként. Majd vállat vonnak, és azt mondják, hogy megoldják majd a szakemberek. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy az emberiség úrrá tud lenni rajta. Viszont az biztos, hogy az egész emberiséget érinti.

Felgyorsulhat az összeomlása a Nyugat-Antarktisz gleccsereinek, és ez elkerülhetetlen. És ez az olvadás megemelheti az óceánok szintjét körülbelül 4 méterrel, a kutatók szerint. Az utóbbi években a gleccserek áramlása az óceánokba nagyban felgyorsult, ami tovább súlyosbítja az olvadást. Itt van az éghajlatváltozás, és a világ felkészületlen, a tudósok jelentései szerint.

Márciusban az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentése szerint a világ általában felkészületlenül teszi ki a közösségeket például az élelmiszerhiánynak valamint az árvíznek. Áprilisban egy másik IPCC jelentés azt javasolta, hogy több alternatív energiaforrást kell használni.  Novemberben kijelentették, hogy az emberi tevékenység számlájára lehet írni a klímaváltozást, és globális válaszra van sürgősen szükség. A nyár folyamán az Európa Unió vezetői megállapodtak abban, hogy csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátást 40 százalékkal.

Az IPCC jelentésében szerepel többek között a globális átlaghőmérséklet emelkedése, esetleg rendkívüli hőhullámok fellépése, gyakoribb és erősebb viharok, a tengerszint várható emelkedése, szárazságok, a gleccserek és a jégtakarók olvadása. Ezek között szerepelnek a klímaváltozás miatti fellépő extrém időjárási elemek is. Az elkövetkezendő 18 évben mintegy 100 millió emberéletet követelhet a klímaváltozás, derült ki egy jelentésből.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.