Egységben a sokféleség.

Szórakozás

Családi játékok otthonra, melyek igazi szórakozást ígérnek

Családi játékok otthonra, melyek igazi szórakozást ígérnek

Sokszor van úgy, hogy unatkozik otthon a család. Ilyenkor jön jól, ha együtt töltik a szabadidejüket, és még jól is szórakoznak. Különösen szünidőben vagy a hétköznap bármelyik estéjén is remek időtöltés lehet.

Ne gondoljunk nagy játékokra, mikhez annyi minden kell. Némelyikhez elég egy papír is, és néhány ceruza. Például ha torpedózni szeretnénk, vegyünk elő két négyzethálós lapot, ceruzákat, valamint kettő kemény könyvet, mikre a lapokat helyezzük. Az ABC betűi valamint a számok segítségével kilövik az ellenség hajóit, persze látatlanban. Vagy játszunk ország, város, fiú, lány játékot. Azonos kezdőbetűvel soroljunk fel minél több szót a megfelelő kategóriákban. Aki a legtöbbet tudja összeszedni, az a nyertes.

Játszhatunk fekete-fehér, igen-nem játékot is. Ebben a játékban csak ezeket a szavakat nem szabad kimondani. De a kérdező mindig úgy kérdez, olyan fondorlatosan, hogy a válaszoló mindenképp beleszaladjon a tiltott szavakba. Bővül a szókincsünk is a játék közben, az agyunk is keményen dolgozik közben.

Ha van sakkunk otthon, mindenképp vegyük elő. Remek időtöltés, nagyszerű taktikai játék. Gondolkodunk, hogyan adjunk sakkot az ellenfélnek, miközben már előrefutunk, hogy mi lesz a következő lépésünk. Természetesen akkor nyerünk, ha sakkot tudtunk adni.

Bármilyen társasjáték is nagyon jó időtöltés. Élvezik a gyerekek is, és a felnőtteknek is kiváló szórakozást ígér. Közben teázhatunk, apró rágcsálókat fogyaszthatunk, hogy még jobban feldobja a hangulatot.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

©2018 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.