Egységben a sokféleség.

Munkavállalás

Hogyan illeszkedjünk be könnyebben az új munkahelyünkre?

Hogyan illeszkedjünk be könnyebben az új munkahelyünkre?

Egy új munkahelyre kerüléskor az új környezeten kívül az új kollégákkal is meg kell birkóznunk. Ismeretlenek a kollégák, szokatlanok az ottani szokások. Nem biztos, hogy ami eddig számunkra a napi rutint jelentette, azt az új munkahelyen is tudjuk majd alkalmazni.

Az első nap mindig van egy ember, aki bemutatja a munkahelyet, körbevezet minket, bemutat mindenkinek, és elmondja mi hol található az épületen belül, és kinek mi a dolga. A többi már a mi dolgunk lesz, hogyan fogunk beilleszkedni. Ha dohányzunk, egyszerű a dolgunk, tájékozódunk a munkahelyi dohányzásról a kollégáktól. Kicsit érdeklődünk ez iránt. Ha nem dohányzunk, akkor is érdeklődhetünk, például arról, mik a telefonhasználat szabályai a munkahelyen. Ezeket az apró rezdüléseket a munkatársaink a beilleszkedésünk törekvésének fogják venni.

Fontos a pontos munka. Mindig azt tegyük, amit ránk bíztak. Attól ne térjünk el, mert könnyen lehet, ha plusz munkát csinálunk, máskor is elvárják majd ezt a teljesítést.

Nem nagyon nézik el, hogy később érünk a munkahelyünkre, vagy esetleg korábban távozunk. Ezzel csak rossz pontot szerzünk mind a főnökünk szemében, és mint a kollégák szemében. Legyünk kötelességtudóak valamint feladat orientáltak.

Ha épp nincs munkánk, akkor se üljünk vagy álljunk munka nélkül. Kérdezzünk rá, hogy segítsünk-e valakinek. Vagy kérdezzünk meg egy kollégát egy apró kérdéssel, és ez még jól is jöhet, mert így mások is fontosnak érzik magukat, hogy talán segítségünkre lehetnek.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.