Hivatalos megnevezés: Török Köztársaság

Hivatalos nyelv: török

Hivatalos pénz: líra (1 € = 2,3 új líra)

Népesség: 71 500 000 fő (2008)

Főváros: Ankara (4 008 000 fő)

Terület: 814 578 km² (ebből 24.888 km² Európában)

Jelentősebb városok: Isztambul, Izmir, Antalya

Politikai rendszer: parlamentáris demokrácia

Törökország az 1923-as szekuláris fordulat óta komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a fejlett nyugathoz szervesen kapcsolódó, európai értékrendű államként ismerjék el. Alapító tagja az ENSZ-nek, 1949 óta az Európa Tanács, 1952 óta a NATO, 1961 óta az OECD tagja.

Társult tagság iránti kérelmét Törökország 1959-ben nyújtotta be az Európai Gazdasági Közösséghez. Az 1963. szeptember 12-én aláírt társulási szerződés, az ún. Ankarai Megállapodás évtizedekre meghatározta a török-európai kapcsolatokat. A megállapodás legfontosabb része a három lépcsőben létrehozott vámunió (amely azonban a mezőgazdasági termékeket nem foglalta magában). Ankarában a felek megegyeztek a kétoldalú kapcsolatokat folyamatosan figyelemmel kísérő ún. társulási tanács felállításáról is. Az Ankarai Megállapodáshoz 1970-ben kiegészítő jegyzőkönyvet fűztek, amely részletesen meghatározta a vámok eltörlésének folyamatát. A jegyzőkönyv része a személyek szabad mozgásáról szóló szabályozás is, amely lehetővé tette a török munkaerő korlátozott beáramlását Európába.

Az 1970-es évek elejére Cipruson, ahol jelentős török kisebbség élt, megerősödött a sziget és Görögország unióját szorgalmazó ún. enosis mozgalom. Az 1974 júliusában bekövetkezett görög belpolitikai válság nyomán a görög Nemzeti Gárda katonai hatalomátvétellel próbálkozott Cipruson is. Válaszul a török hadsereg megszállta Észak-Ciprust. Az intervenciót a nemzetközi közösség elítélte és a török-európai közeledés évekre megtorpant. Az enyhülés jeleként 1980 júniusában az EK-török társulási tanácsban megegyezés született a mezőgazdasági vámok hét éven belüli teljes megszüntetéséről (ez azonban csak később valósult meg). A kapcsolatok azonban - ezúttal a török belpolitikai viharok miatt - ismét megszakadtak. Az iszlám radikálisok előretörését megakadályozva a török hadsereg 1980. szeptember 12-én katonai puccsot hajtott végre. A polgári közigazgatás és jogrendszer visszaállításához és megerősítéséhez fél évtizedre volt szükség. 1986-ban a társulási tanács újra ülésezni kezdett és a Tugrut Özal vezette török kabinet 1987. április 14-én benyújtotta az ország teljes jogú tagságot célzó csatlakozási kérelmét.

Út a tagjelölti státuszig

Az Európai Bizottság 1989. december 20-án tette közzé előzetes véleményét (avis) Törökországról, amelyben a testület a hosszú ideje tartó vita lezárásaként befogadta a török csatlakozási kérelmet. A dokumentum ugyanakkor hangsúlyozza: „Törökország esetében nem célszerű az eddigiekhez hasonló módon lebonyolítani a csatlakozási folyamatot.” A Bizottság gazdasági és politikai problémákra (Törökország és Görögország vitájára, valamint a ciprusi válságra) egyaránt felhívja a figyelmet, de megállapítja, hogy „ennek ellenére figyelembe véve Törökország erőfeszítéseit a Közösségnek nyitottnak kell lennie az együttműködésre. [...] A Közösség alapvető érdeke, hogy a közeledés felgyorsításával segítse az ország politikai és gazdasági modernizációját.”

Az Európai Tanács 1990. február 5-én még a bizottsági véleménnyel megegyező tartalmú dokumentumot adott ki, azonban a Bizottság által június 7-én beterjesztett, a vámuniót kiteljesítő és a gazdasági, ipari, kutatási és kulturális együttműködést serkentő ún. Matutes-csomagra (nevét Abel Matutes EB biztosról, későbbi spanyol külügyminiszterről kapta) már - görög nyomásra -nemet mondott. Az 1981-es görög csatlakozás Törökországot egyébként is nehéz helyzetbe hozta, hiszen a ciprusi kérdésen túl számtalan légtér és tengeri határvita nehezítette a két ország kapcsolatát. A csatlakozási folyamat néhány ígéretes év után ismét elakadt, ezúttal azonban a Közösség reformja (a Maastrichtri Szerződés és az egységes piac megteremtése) miatt, hiszen az integráció mélyítése a kilencvenes évek elején prioritást élvezett a további bővítéssel szemben.

A vámunió utolsó fázisának elindításáról végül az Ankarai Megállapodás után 32 évvel, az 1995. március 6-i EK-török társulási tanács ülésén született megegyezés. A javaslatot az Európai Parlament 1995. december 13-án hagyta jóvá és az 1995. december 31-én lépett hatályba.

Törökország jelentős fejlesztési forrásokhoz jutott az európai intézményektől. Így bekerült (a Barcelonai Folyamat nyomán 1996-ban útjára indított) mediterrán partnerségi MEDA program kedvezményezettjei közé. A MEDA keretében 1996-1999 között 375 millió ECU segítette Törökország felzárkózását.

A tagállamok külügyminisztereinek 1997. márciusi apeldoorni informális ülésén megállapodás született arról, hogy Törökország tagsági kérelmét ugyanolyan szempontok szerint bírálják el, mint a többi jelentkező országét. A júliusban közreadott Agenda 2000 külön szól a török kérdésről: „Az Európai Uniónak továbbra is segítenie kell Törökországot a problémák megoldásában és abban, hogy minél szorosabb kapcsolatokat építsen ki az Unióval.”

A Bizottság 1997. július 15-én közleményt adott ki az EU-török viszony további fejlesztéséről. Ebben a testület javaslatot tesz a vámunió további mélyítésére (az agrártermékek és a szolgáltatások szabad áramlására), környezetvédelmi, energiapolitikai és telekommunikációs, valamint a török civil szférával való együttműködésre az emberi jogok védelmével kapcsolatban. A bíztató közlemény ellenére az 1997. decemberi luxemburgi európai tanácsi ülés nem hozott áttörést a kapcsolatokban. Az állam- és kormányfők ismét elismerték az ország eredményeit és további együttműködést helyeztek kilátásba: „Olyan stratégiát kell kialakítani, mely Törökországot a sikeres csatlakozás érdekében minden területen közelebb hozza az Unióhoz. Jobban ki kell használni az Ankarai Megállapodásban rejlő lehetőségeket, hangsúlyt kell fektetni a vámunió és a pénzügyi együttműködés fejlesztésére, el kell indítani a jogharmonizációt és az acquis átvételét. Lehetővé kell tenni, hogy Törökország - egyedi elbírálás alapján - részt vegyen egyes uniós programokban és ügynökségek munkájában.”

Az Európai Tanács Elnökségi Következtetéseivel összhangban a Bizottság 1998 márciusára kidolgozta az „Európai Stratégia Törökországnak” című javaslatcsomagot. Törökország azonban Luxemburgban sem kapta meg a hivatalos tagjelölti minősítést. Erre végül az 1999. decemberi helsinki európai tanácsi ülésen került sor.

A tagjelölti státusz elnyerése óta az integrációs folyamatok az EU és Törökország között némileg felgyorsultak. A 2001. márciusi csúcson az állam- és kormányfők elfogadták az EU-török csatlakozási partnerségi szerződést, mely rögzíti a rövid, közép és hosszú távú célokat. Ezzel párhuzamosan a török parlament elfogadta a jogharmonizációról szóló török Nemzeti Programot, és több alapvető fontosságú alkotmánymódosítás született, melyek lehetővé teszik a koppenhágai politikai kritérium teljesítését. A 2002 augusztusában a török parlament által elfogadott új jogszabály az emberi jogok terén is „EU-konform” viszonyokat teremtett. Az ország erőfeszítéseit honorálva 2002 decemberében a koppenhágai európai tanácsi ülésen kiadott nyilatkozat szerint „a Bizottság a 2004. decemberi [európai] tanácsi ülésen beterjeszti a Törökország csatlakozásával kapcsolatos javaslatát, és amennyiben megállapítást nyer, hogy Törökország teljesíti a Koppenhágai Kritériumokat, a csatlakozási tárgyalásokat haladéktalanul meg kell kezdeni.”

Az említett Bizottsági jelentés 2004 októberében jelent meg. Eszerint „Tekintettel a reformok átfogó előrehaladására, és feltéve, hogy Törökország hatályba lépteti a [...] hiányzó jogszabályokat, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy Törökország kielégítő mértékben eleget tesz a politikai kritériumoknak, ezért javasolja a csatlakozási tárgyalások megkezdését.”

2004. december 17-i ülésén az Európai Tanács ténylegesen is javasolta a csatlakozási tárgyalások 2005. október 3-i megkezdését és felkérte a Bizottságot, hogy továbbra is kísérje figyelemmel a török kötelezettségvállalások végrehajtását és rendszeresen számoljon be az Európai Tanácsnak.

A csatlakozási tárgyalások végül annak ellenére is megkezdődtek október 3-án, hogy Ausztria az utolsó pillanatig igyekezett az Unió tárgyalási álláspontját módosítani, és "különleges partnerségi" státuszt felajánlani Törökországnak. Az osztrák ellenkezést az Unió azzal próbálta - sikeresen - tompítani, hogy azonnal megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal is. Törökország tehát - 42 évvel azután, hogy először jelezte csatlakozási szándékát - elindult a tagság felé vezető úton.

A csatlakozási tárgyalások első szakasza, az ún. átvilágítás 2006 júniusában ért véget. Ciprus azonban a gyakorlati tárgyalások megkezdésének megvétózását helyezte kilátásba, és az ország elismerését, valamint az Ankarai Megállapodás betartását követelte Törökországtól. Az első fejezet tárgyalását végül az osztrák elnökség kompromisszumos javaslata alapján nyitották meg. A kutatással és tudománnyal foglalkozó első fejezetet június 12-én nyitották meg és azt még aznap le is zárták.

2006 szeptemberében az Európai Parlament plenáris ülése elfogadta a török csatlakozással kapcsolatos jelentést, mely szerint a reformok lelassultak, és nem biztosított a szólás- és a vallásszabadság. A képviselők Ankara vállalt kötelezettségeinek betartását sürgették, továbbá az örmény-török kapcsolatok rendezésére és a népirtás elismerésére kérte a török kormányt. A jelentés további hiányosságokat állapított meg a kisebbségi jogok, a polgári-katonai intézmények szétválasztása, a helyi bűnüldözés, a nők jogai, szakszervezeti jogok, kulturális jogok, valamint a bírósági határozatok állami szervek által történő gyors és megfelelő végrehajtása terén.

Az Európai Bizottság 2006 novemberében Brüsszelben nyilvánosságra hozott, Törökország európai uniós felkészüléséről szóló jelentésében nem javasolta az Európai Uniónak a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások felfüggesztését, de nem zárt ki egy ilyen lépést, ha Ankara továbbra sem tartja be Ciprussal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. A konfliktusról bővebb információ itt és itt, valamint az EUvonal korábbi híreiben olvasható.

2007 márciusában Törökország újabb fejezetet nyithatott meg az EU-val folytatott csatlakozási tárgyalásain, miután az Európai Unió tagállamainak nagykövetei Brüsszelben beleegyeztek a vállalat- és iparpolitikával kapcsolatos kérdések megvitatásának megkezdésébe, júniusban pedig a Bizottság hozzájárult a társasági jogi és szellemi tulajdonjogi fejezetek megnyitásához is.

A Tanács 2008 februárjában felülvizsgált csatlakozási partnerséget fogadott el Törökországra vonatkozóan, majd decemberben két további fejezet, a tőke szabad mozgásának és információs társadalom és média területének tárgyalását kezdeményezte.

2009 márciusában az EP a tagjelölt országok felkészülését értékelte. Törökország vonatkozásában a Parlament „aggodalommal figyeli, hogy Törökországban a harmadik egymást követő évben folyamatosan lassul a reformfolyamat, és felhívja a török kormányt, hogy tegyen tanúbizonyságot a 2005-ben vállalt reformfolyamat folytatására irányuló politikai elkötelezettsége mellett”. A teljes jelentés angol nyelvű változata ezen az oldalon érhető el.

Újabb fejezet megnyitásával folytatódtak a csatlakozási tárgyalások Törökországgal 2009 júniusában. Az adózás témakörében Törökországnak át kell alakítania áfa-szabályozását az uniós csatlakozásig, és a jövedéki adókkal kapcsolatos előírásain is változtatnia kell.

2009 decemberében miniszteri szinten folytatódtak Brüsszelben az EU-török tárgyalások az uniós csatlakozásról. Megnyitották a környezetvédelmi témafejezetet, amivel együtt 12 fejezetről kezdték el a tárgyalásokat az összesen 35-ből - ezek közül azonban eddig mindössze egyet zártak le sikeresen.

Törökország haladását több tényező hátráltatja. A legfőbb probléma a ciprusi konfliktus, de a törökországi belső viszonyok, a demokrácia állapota is súlyos aggodalmakat kelt Brüsszelben. 2009 decemberében a török alkotmánybíróság betiltotta a legnagyobb kurd ellenzéki pártot, és a döntés nyomán véres zavargások törtek ki török városokban.

Az Európai Parlament 2010 februárjában Törökország uniós csatlakozási felkészülését értékelte. A képviselők további lépéseket várnak a jogállamiság, a szólásszabadság, a jószomszédi kapcsolatok, a kisebbségi jogok, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc területén. A jelentés teljes magyar nyelvű anyaga ezen az oldalon olvasható.

A kurd kérdés

Törökország uniós csatlakozása kapcsán a kurd kérdés, mint kiemelt problémakör merült fel. A két fél álláspontjának megismerése céljából 2004 novemberében - a szintén novemberben, az „EU, Törökország és a kurdok” elnevezésű, első alkalommal megrendezett nemzetközi konferencia eredményként - létrehozták a norvégiai székhelyű közös bizottságot, az EUTCC-t (EU-Turkey Civic Commission), mely fórumot biztosít a tárgyalásokra.

Az Európai Unió álláspontja világos a török csatlakozás kapcsán: hangsúlyozottan figyelmezteti Törökországot az ún. koppenhágai kritériumok betartására, melyek közül az egyik feltétel a „demokráciát, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása, a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme”.

Az EUTCC 2005 szeptemberében megrendezett konferenciáján pozitív eredményként könyvelhette el az Európai Unió, hogy 2005. augusztus 12-én a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan, hivatalosan is elismerte a kurd kérdés létezését. Az EU ugyanakkor üdvözölte a felek által kötött tűzszünetet.  

A konferencia megállapította, hogy a kurd kérdés megoldása kulcsfontosságú a stabil, demokratikus berendezkedésű és békés Törökország kialakításában, mely feltétele az ország uniós tagságának Az EU véleménye szerint az igazi demokratikus reformhoz olyan politikai döntések szükségesek, melyek képesek a török társadalom etnikai nacionalizmusát megszüntetni, amely a fennálló konfliktus alapját képezi. A konferencián az Európai Unió ragaszkodott ahhoz a kikötéshez, mely szerint a kurd kisebbségnek szerepet kell adni a csatlakozási folyamatban, illetve a törökországi demokratikus folyamatokról szóló megbeszéléseken.  

A kurd kérdés változatlanul az EU-Törökország közti tárgyalások előterében van: a Tanács 2006. január 23-i a „Törökország csatlakozási partnerségében megfogalmazott elvekről, prioritásokról és feltételekről” című határozata hívta fel Törökország figyelmét a kurd kisebbség gazdasági, szociális és kulturális lehetőségeinek javítására.

Az Európai Parlament által 2010. február 10-én kiadott határozatában pozitív jelzésként értékelte a „demokratikus nyitásról” kialakult társadalmi párbeszédet, a kurd nyelvű adásokat tiltó jogszabályok kiiktatását, az Örményországgal való viszony normalizálására tett erőfeszítéseket, és a Nabucco-vezetékről szóló szerződés aláírását. A képviselők elismerték Törökországnak a Fekete-tenger és a Közel-Kelet térségének biztonságában betöltött szerepét.  

A csatlakozási tárgyalások folyamatáról, az egyes tárgyalás fejezetek megnyitásáról/lezárásáról a török külügyminisztérium ezen oldalán olvasható részletes információ.

A török csatlakozási folyamatról még az alábbi oldalakon olvasható részletes információ:

Európai Bizottság
Európai Unió delegációja Törökországban
A török csatlakozási tárgyalások keretei (angol nyelvű dokumentum)