| 1,8 milliárd eurót kapnak vissza a tagállamok a tavalyi költségvetésből
2009. április 16. - EUvonal/MTI
A 2008-as közösségi költségvetésének csak 1,5 százaléka maradt az Európai Uniónál – jelentette be a pénzügyi programozásért és költségvetésért felelős európai biztos. Az évvégi többletet – amely a 115 milliárd eurós költségvetésből 1,79 milliárd eurót jelent – az uniós előírások szerint visszautalják a tagállamoknak.

Dalia Grybauskaitė szerint a rekord alacsony maradvány az uniós források magas megvalósítási arányát mutatja. 2001-ben a mostani másfél százalék helyett 16 százalék volt a kiadási tervből el nem költött összeg aránya, azonban az elmúlt években bevezetett reformoknak köszönhetően a maradvány mértéke 90 százalékkal csökkent.
Az EU szabályainak értelmében az uniós költségvetés bevételeinek és kiadásainak minden év végén egyensúlyt kell mutatniuk, és az esetleges maradványt vissza kell juttatni a tagországoknak. A maradványt a Bizottság a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmének arányában osztja fel. Magyarország így 14,5 millió eurót kap vissza. Legnagyobb összeg, 356,7 millió Németországot, a legkisebb, 0,8 millió Máltát illeti.
A tagállamok a maradványból a következőképpen részesülnek:
|
Tagállam |
Visszautalt összeg
(millió euró) |
|
Németország |
356,7 |
|
Franciaország |
280,1 |
|
Egyesült Királyság |
270,7 |
|
Olaszország |
222,7 |
|
Spanyolország |
153,2 |
|
Hollandia |
84,3 |
|
Lengyelország |
52,4 |
|
Svédország |
49,9 |
|
Belgium |
49,7 |
|
Ausztria |
40,3 |
|
Görögország |
35,2 |
|
Dánia |
34,4 |
|
Finnország |
27,5 |
|
Írország |
23,6 |
|
Portugália |
23,0 |
|
Csehország |
20,7 |
|
Románia |
19,9 |
|
Magyarország |
14,5 |
|
Szlovákia |
9,1 |
|
Szlovénia |
5,2 |
|
Bulgária |
5,0 |
|
Litvánia |
4,7 |
|
Luxemburg |
4,3 |
|
Lettország |
3,5 |
|
Észtország |
2,5 |
|
Ciprus |
2,4 |
|
Málta |
0,8 |
|
Összesen |
1 796 |
|