|
 |
| Nincs megállapodás a klímavédelem uniós finanszírozásáról
2009. október 21. - MTI/EUvonal
A tagállamok pénzügyminisztereinek tegnapi (2009. október 20.) találkozójukon nem sikerült megállapodásra jutniuk a klímavédelmi törekvések uniós finanszírozását illetően.

A miniszterek úgy döntöttek, hogy a tagországok az Európai Tanács jövő heti ülése elé utalják a kérdést, ahol az uniós állam- és kormányfők találkoznak. Oszkó Péter pénzügyminiszter a luxembourgi értekezlet után az MTI-nek elmondta: kilenc tagállam, köztük Magyarország előrelépést próbált elérni abban, hogy a decemberi megbeszélések előtt az EU jusson egyetértésre az unión belüli tehermegosztásról, de végül a többi tagország ennek a kérdésnek a tárgyalását is elvetette.
A Bizottság becslései szerint, amennyiben Koppenhágában egy ambiciózus tervről sikerül megegyezni, a fejlődő országoknak éves szinten nagyjából 100 milliárd eurónyi kibocsátás-csökkentő kiadással kellene számolniuk, egészen 2020-ig. Ez az összeg a Bizottság elképzelései szerint három forrásból állhat össze: egyrészt a fejlődő országok saját hozzájárulásából (20-40 százalék), a kibocsátás-kereskedelmi bevételekből (40 százalék) és nemzetközi támogatásból (a fennmaradó összeg).
|
 |
|
|