| Mi történik az EU-ban ezen a héten?
2010. március 22. - EUvonal/KüM
A hét végén kerül sor az Európai Tanács szokásos, tavaszi ülésére, melyen az állam- és kormányfők az új gazdasági stratégiáról (EU 2020) és a klímavédelmi törekvésekről egyeztetnek. Az EP mini-plenárist tart Brüsszelben, a Bizottság pedig a héten értékeli 10 ország – köztük Magyarország – legfrissebb stabilitási és konvergencia-jelentését.

Tanács
A hét a Lisszaboni Szerződés életbe lépése óta külön ülésező Általános Ügyek, valamint a Külügyek Tanácsának ülésével veszi kezdetét hétfőn (2010. március 22.) A Külügyek Tanácsában a miniszterek megvitatják a közel-keleti békerendezés ügyét, valamint a chilei és haiti természeti pusztítást követő újjáépítés kezelését. Napirenden szerepel továbbá az afganisztáni helyzet, és külön foglalkoznak az EU új afganisztáni különmegbízottja április 1-jén kezdődő missziójának eljárási kérdéseivel is.
Az egyéb napirendi pontok között a miniszterek kitérnek a moldovai és az ukrajnai helyzet értékelésére, várhatóan szóba kerülnek a burmai/mianmari junta idei, a választásokkal összefüggő szigorító rendelkezései, valamint a svájci-líbiai vízumvita is.
A Külügyek Tanácsa előreláthatólag következtetéseket fogad el a haiti és az afganisztáni helyzetről, továbbá a március 23-25-én a kolumbiai kormány kezdeményezésére Bogotában rendezendő magas szintű nemzetközi fejlesztési segélyezési konferenciáról. Ezen kívül várhatóan nyilatkozatot adnak ki a szólásszabadság iráni helyzetéről, a külföldi rádió és tévéadások valamint az internet hozzáférés iráni korlátozásáról.
Az Általános Ügyek Tanácsának ülésén az elsődleges cél a hétvégi Európai Tanács (EiT) előkészítése, amelynek keretében a Tanács megvitatja az EiT következtetések tervezetét.
A brüsszeli állandó képviselők 2010. március 18-i ülése értelmében, a két tanácsi formáció együttes ülés kertében vitatja meg az Európai Külügyi Szolgálat felállításával kapcsolatos kérdéseket.
Európai Tanács
Az állam- és kormányfők a hétvégi (2010. március 25.-26.) csúcstalálkozón várhatóan két témát vitatnak meg érdemben. Az Európai Bizottság EU 2020 stratégiára vonatkozó közleményére támaszkodva az EiT célja az új stratégia általános keretéről történő megállapodás, különös tekintettel a stratégia irányítási struktúrájának véglegesítésére és néhány konkrét cél megfogalmazására. Az EiT áttekinti továbbá a gazdasági válság megoldására ez idáig tett uniós és tagállami erőfeszítéseket, különös tekintettel a koordinált exit stratégiák végrehajtására, valamint globális és uniós szinten a pénzügyi felügyelet és szabályozás terén megtett lépésekre.
Az EiT értékeli a 2009. decemberi koppenhágai klímavédelmi konferenciát követő lépéseket, különös tekintettel a nemzetközi tárgyalási folyamatra és az unió viszonyára a stratégiai partnerekkel. A csúcstalálkozó magyarázó jegyzetekkel ellátott napirend-tervezetében szerepel továbbá az EU Belbiztonsági Stratégiájának elfogadása, valamint az Európai Központi Bank alelnökének megválasztása. Ez utóbbiakról azonban a csúcstalálkozón érdemi vita nem várható.
Európai Parlament
A képviselők a hét elején szakbizottságokban üléseznek, kedden (2010. március 23.) a külügyekkel foglalkozó bizottság hallgatja meg Catherine Ashton beszámolóját a formálódó Európai Külügyi Szolgálatról.
A költségvetési szakbizottság a hét elején (2010. március 22.-23.) vizsgálja meg és szavaz az unió 2008-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolójáról.
Az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet és az eurócsoport vezetője, Jean-Claude Juncker hétfőn részt vesznek a gazdasági bizottság ülésén, a bizottság egy nappal később vizsgálja meg Vitor Constancio alkalmasságát az EKB alelnöki posztjára, kinevezéséről a Parlament plenárisa csütörtökön (2010. március 25.) szavaz.
A hét második felében mini-plenárisra kerül sor Brüsszelben. A képviselők a tavaszi Európai Tanács ülésének témaköreiről tárgyalnak, valamint szavaznak a 2011-es költségvetés prioritásairól is. Szerdán (2010. március 24.) az Európai Központi Bank (EKB) teljesítményét vizsgálják az eurohonatyák, majd egy nappal később szavaznak az intézmény 2008-as működéséről szóló jelentéséről.
Európai Bizottság
A Bizottság szerdán hozza nyilvánosságra értékelését 10 tagállam – köztük Magyarország – stabilizációs és konvergencia programjáról. A Bizottság várhatóan figyelmezteti a tagállamokat, hogy a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozások könnyen túlzóak lehetnek, ezért további részletekre számít a kormányoktól azzal kapcsolatban, hogy hogyan kívánják költségvetésüket kiigazítani.
Szintén szerdán terjeszti elő a testület a vegyes házasságok felbontását rendező új rendelet-javaslatát. Évente mintegy 140 ezer vegyes házasság bomlik fel – az összes Európában regisztrált válás közel 20 százaléka – és a nemzeti jogrendek ütközésének következtében az ilyen párok bonyolult jogi helyzetekkel találkoznak. A nemzetközi válásoknál a jogi bizonytalanságok miatt sok esetben nem egyszerű eldönteni, melyik tagállam jogát kell alkalmazni a válás kimondása során - ezt a helyzetet kívánja orvosolni az új jogszabály-javaslat.
|