A Gazdasági és Monetáris Unió célja az árstabilitás, a közös valuta értékállásának biztosítása, az euró-övezet monetáris politikájának alakítása, valamint az egységes, közös valuta bevezetése.

Létrejötte, szakaszai:

• I. szakasz (1990. július-): tőke szabad áramlása, tőkepiac liberalizálása
• II. szakasz (1994. január 1-): az Európai Monetáris Intézet felállítása, a pénzcsere első fázisának végrehajtása, az Európai Központi Bank felállítása, az európai bankok központi rendszerének előkészítése
• III. szakasz (1999. január 1-): az euró bevezetése számlapénz formában 1999. január 1-jével, a pénzcsere 2. (az euró bankjegyek és érmék megjelenése 2002. január 1-jével) és 3. fázisának (a pénzcsere teljes lebonyolítása legkésőbb 2002. július 1-jéig) megvalósítása

• Árstabilitás, a közös valuta értékállásának biztosítása, az euró-övezet monetáris politikájának alakítása.
• Egységes, közös valuta bevezetése.

Jellemzői:

• Jelenleg a huszonhét tagországból 16 tagállamban vezették be az eurót: Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Olaszországban, Finnországban, Spanyolországban, Portugáliában, Írországban, Ausztriában, Görögországban, Szlovéniában, Cipruson, Máltán és Szlovákiában.

• Az EU tanácsa rögzítette a szerződések jogfolytonosságának elvét, így a közös valuta bevezetése nincs hatással a nemzeti valutában már megkötött szerződésekre.

Az EURÓ

I. Bevezetés

1999. január elsején az akkor tizenöt tagállamból álló Európai Unió tizenegy országában (2001. január elseje óta 12-ben és 2007. január 1-je óta 13 tagállamban) a fogyasztók mind a bankokban, mind az üzletekben az áruk és szolgáltatások árainak jelzésekor egy új szimbólummal, az új, közös európai pénzzel, az euróval találták szembe magukat. Az euróövezetbe belépő tagállamok nemzeti valutái közötti árfolyam-ingadozás megszűnt, és egy olyan egységes pénzügyi régió jött létre, amely mind méretében, mind fejlettségi szintjében vetekszik az Egyesült Államokkal.

Az euró bevezetése egyben azt is jelentette, hogy az EU tagállamaiban kezdetét vette a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakasza, amelyben az eurót elsődlegesen bevezető tizenegy tagország (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália és Spanyolország) a monetáris (pénzügyi) politikában is a közösségi megközelítés elvét alkalmazza. A kimaradók közül Görögország 2001. január 1-jén vezette be az eurót, míg Szlovénia 2007. január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. 2008. január 1-jétől Cipruson és Máltán, míg 2009. január 1-jétől Szlovákiában is az euró a hivatalos fizetőeszköz.

Nagy-Britanniának és Dániának az Európai Unióról szóló szerződés kimaradási jogot biztosít (a dánok 2000 szeptemberében népszavazáson vetették el az euró bevezetését), míg Svédország a konvergencia-kritériumokat formálisan nem teljesítette, így önként maradt távol az eurózónától.

A Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszában új, az egységes monetáris politika viteléhez szükséges intézmények - az Európai Központi Bank és a Központi Bankok Európai Rendszere - kezdték meg működésüket. Tovább erősödik az integráció a pénzügyi piacokon és az üzleti élet egyéb területein. Az árfolyamkockázat megszűnésének, a tranzakciós költségek csökkenésének és az euróban feltüntetett, közvetlenül összehasonlítható árak előnyeit a fogyasztók is élvezik.

Az euró bevezetésének fontosabb állomásai

Az euró az Európai Unió tagországai által elfogadott menetrend szerint 2002. február 28-ig vált az egyedüli törvényes fizetőeszközzé az euró-övezet országaiban.

1998. május 1-3.

Az alapvető döntések meghozatala és a felkészülési folyamat kezdete.

• Döntés az eurót bevezető országok köréről.
• Az Európai Központi Bank és a Központi Bankok Európai Rendszere felállítása.
• A pénzcseréhez szükséges törvényi keretek és módosítások elfogadása.
• Az euróbankjegyek és -érmék előállításának kezdete.
• Az információs-kommunikációs kampány indulása.

1999. január 1.

A Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszának kezdete és az euró megjelenése az átutalásos fizetési körben.

• A résztvevő országok valutája és az euró közötti átváltási arányok visszafordíthatatlan rögzítése.
• A monetáris politika delegálása az Európai Központi Bankhoz; a Központi Bankok Európai Rendszere pedig minden pénzpiaci és devizapiaci tranzakciót ettől kezdve euróban bonyolít le, és euróra váltja át partnerei számláit.
• A Központi Bankok Európai Rendszere bevezeti a Transz-Európai Automatizált Valós Idejű Bruttó Elszámolási Rendszert, és biztosítja az átváltást a visszafordíthatatlan konverziós rátán.
• Új állampapírok kibocsátása kizárólag euróban.
• Az átutalásos fizetési kör egyéb szegmensein a piaci szereplők döntésére van bízva az euró alkalmazása; a várakozások szerint azonban a már említett területek euróra váltása e téren is maga után vonja a közös valuta alkalmazását.

2002. január 1.

Az euróbankjegyek és -érmék megjelenése, a nemzeti bankjegyek és érmék euróra váltásának kezdete, a nemzeti valutában denominált számlák kötelező konvertálása eurószámlákra.

• 2002. január 1-jei határidővel az euróbankjegyek és -érmék bevezetése.
• Pénzcsere a közületi, vállalati és háztartási szektorban.

2002. február 28.

A nemzeti bankjegyek és érmék kivonása a forgalomból.

• 2002. február 28-i határidővel a pénzcserét minden szektorban végre kellett hajtani; a nemzeti valuták véglegesen kikerültek a kistételes (számla-, bankjegy- és érme-) forgalomból is, de a nemzeti valutákban denominált bankjegyek és érmék a nemzeti jegybankoknál továbbra is átválthatóak maradtak.

II. A Gazdasági és Monetáris Unió

1. Miért van szükség a Gazdasági és Monetáris Unióra?

Az Európai Gazdasági Közösség - a mai Európai Unió - alapító szerződése a gazdasági együttműködés elmélyítésével kezdetben újabb háborús konfliktus kirobbanását kívánta elkerülni, ám a gazdasági integráció előrehaladtával a tagországok egymásrautaltsága is nőtt.

A Bretton Woods-i pénzügyi rendszer összeomlása után újra középpontba került a monetáris stabilitás, a tagországok valutái közötti árfolyam-ingadozások megszüntetése. Korábban ugyanis több ország külső egyensúlyának javítására, gazdaságpolitikai eszközként használta az árfolyamot. A valutaleértékelés nyereségesebbé teszi az exportot és költségessé az importot, így átmenetileg javulhat a fizetési mérleg. E politika hátránya, hogy nem ösztönzi az exportőröket hatékonyságuk növelésére, mivel így jövedelmezőségükben nem tükröződik kialakuló relatív lemaradásuk a külföldi versenytársakhoz képest.

A monetáris unió létrejöttével az átmenetileg gyengébb versenyképességű ország már nem élhet a versengő valutaleértékelés eszközével, a többiek rovására javítva helyzetét mind az egységes európai piacon, mind a nemzetközi kereskedelemben. A tagországok közti árfolyamkockázat megszűnése egységes pénzügyi piacot hoz létre, ahol a tőke a legjövedelmezőbb felhasználási területre áramolhat. A valutaleértékelés veszélye ugyanis visszatartja a befektetőket a legígéretesebb beruházás megvalósításától, mivel a potenciális többletprofit könnyen elveszhet az említett intézkedés nyomán. Az egységes pénzügyi piac a szereplőket hatékonyságuk, profitstabilitásuk további növelésére készteti a befektetésekért folyó versenyben.

A közös európai valuta növeli az egységes piac hatékonyságát is, hiszen a termelők és a fogyasztók közvetlenül össze tudják hasonlítani a versengő termékek árát az egyes tagállamokban, és az olcsóbb helyen vásárolva elősegítik az árak kiegyenlítődését. Az egységes valuta ennek ellenére nem tüntethet el teljesen minden árkülönbséget: az adózás és más tényezők a versenyt mérsékelhetik.

Amikor a tagországok közötti határok leomlottak mind az áru- és szolgáltatás-, mind a tőke- és a munkaerőpiacokon, az Európai Monetáris Rendszer pedig korábban nem tapasztalt stabilitást biztosított, a monetáris unió egyre inkább politikai üggyé vált. Ezt mutatja, hogy a korábbi érvekhez képest a viszonylag kisebb jelentőségű és kézzelfogható előnyöket kezdték hangsúlyozni. Ennek a logikának felel meg a különböző valuták átváltásakor jelentkező tranzakciós költségek megtakarításának kiemelése.

2. Hogyan jött létre a Gazdasági és Monetáris Unió?

A monetáris unió nem azonos egy rögzített árfolyamrendszerrel. A közös valuta az árfolyamok végleges, visszafordíthatatlan rögzítését jelenti. A közös valuta bevezetésének feltétele, hogy a résztvevő országok alávessék magukat egy nemzetek fölötti közös monetáris politikának. Ezért a belépés előtt minden tagországnak bizonyítania kell, hogy hajlandó és képes önálló monetáris politikájának feladására. Ennek objektív mérésére szolgálnak a konvergencia-kritériumok (egymáshoz közelítés feltételei). A közös monetáris politika működéséhez gazdaságpolitikai koordinációra (egyeztetésre, összehangolásra) is szükség van.

A maastrichti konvergencia-kritériumok

• Árfolyamstabilitás: az euró-övezetben részt vevő országok valutáinak piaci árfolyama az árfolyam-mechanizmus által meghatározott ingadozási sávon belül kell, hogy maradjon úgy, hogy nem kerülhet sor a többi tagországgal szemben megállapított középárfolyamok leértékelésére a konvergencia-jelentést megelőző két évben.
• Fenntartható költségvetési pozíció: az adott tagország a résztvevő országok körére vonatkozóan, az Európai Tanács által meghozott döntés idején nem áll úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alatt. A túlzott deficit megállapítása, illetve az eljárás feloldása nem csak gazdasági, hanem politikai döntés is. A költségvetési hiányra vonatkozó 3%-os, illetve a bruttó államadósságra vonatkozó 60%-os GDP-arányok referenciaértékek a túlzott deficit megállapításának folyamatában.
• Árstabilitás: a vizsgált tagország inflációs rátája a konvergencia-jelentésben meghatározott egyéves periódusra legfeljebb 1,5 százalékponttal múlhatja felül a legalacsonyabb inflációs rátát felmutató három tagállam inflációs mutatójának ugyanezen időszakra számított számtani átlagát.
• Kamatkonvergencia: a vizsgált tagország hosszú távú kamatlába a konvergencia-jelentésben meghatározott egyéves periódusban legfeljebb 2 százalékponttal múlhatja felül a legalacsonyabb inflációs rátát felmutató három tagállam hosszú távú kamatainak számtani átlagát.

A közös monetáris politika vitelének intézményi feltétele a közös európai jegybank létrehozása volt. Ez a szervezet határozza meg az euró-övezet monetáris politikai céljait, tartja fenn az árstabilitást, utóbbi eléréséhez a jegybanki függetlenség adja az intézményi biztosítékot.

3. Hogyan működik a Gazdasági és Monetáris Unió?

A közös monetáris politikát az 1998. június 1-jén létrehozott Központi Bankok Európai Rendszere valósítja meg, amely az Európai Központi Bankból és az EU-országok jegybankjaiból áll. A közös monetáris politikáért az Európai Központi Bank döntéshozó testületei a felelősek.

Az Európai Központi Bank két legfontosabb vezető testülete a Kormányzótanács és az Igazgatóság. A harmadik, az Általános Tanács, átmeneti feladatokat lát el. A Kormányzótanács tagjai a nemzeti jegybankok elnökei és az Igazgatóság tagjai. A Kormányzótanács határozza meg a monetáris politikai irányelveket és a végrehajtás módját. A hat főből álló Igazgatóság tagjait az Európai Tanács nevezte ki. Az Igazgatóság felelős a Kormányzótanácsban elhatározott monetáris politika végrehajtásáért. Az Általános Tanácsnak tagja minden tagország, tehát az euró-övezeten kívüli tagországok jegybankelnökei is, valamint az Európai Központi Bank mindenkori elnöke és alelnöke. Az Általános Tanács feladata a monetáris- és árfolyampolitikai koordináció az euró-övezet és az abban még részt nem vevő EU-tagországok között.

A Központi Bankok Európai Rendszerének elsődleges célja az árstabilitás megőrzése. A monetáris politikával ellentétben a fiskális és jövedelmi politikák nemzeti hatáskörben maradnak. Ahhoz, hogy a közös monetáris politika elérhesse célját, az említett kettő támogatása feltétlenül szükséges (túlzott nemzeti költségvetési hiány és adósság elkerülése). A közös monetáris politika működéséhez elengedhetetlen, hogy a Központi Bankok Európai Rendszerén belül harmonizált monetáris politikai eszköztár létezzen, vagyis minden résztvevő országban ugyanazt a monetáris politikai műveletet egyező feltételek mellett végezzék. Ezáltal a pénzpiacokon azonos kamatszintek alakulnak ki - enélkül ugyanis nem beszélhetünk monetáris unióról. Technikai feltétel továbbá a nemzeti fizetési rendszerek összekapcsolása az euró-övezeten belül. Ezt valósítja meg az EU-országokban működő, valós idejű bruttó elszámolás alapján üzemelő fizetési rendszerekből (RTGS), valamint az ezek között összeköttetést biztosító rendszerből (Interlinking) álló Transz-Európai Automatizált Valós Idejű Bruttó Elszámolási Rendszer (TARGET).

A Stabilitási és Növekedési Paktum

4. Mit jelent Magyarország számára a Gazdasági Monetáris Unió?

Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásának feltételeit az Európai Tanács koppenhágai ülésén rögzítették, és azokat az Európai Bizottság által 1997 nyarán Agenda 2000 címen közzétett dokumentum megerősítette. Ennek alapján EU-tagságunknak a csatlakozás pillanatában nem volt feltétele a Gazdasági és Monetáris Unió kritériumainak teljesítése, de el kellett fogadnunk annak célkitűzéseit, és törekednünk kell a mielőbbi megfelelésre.

A tagság elnyeréséhez teljesítendő monetáris politikai követelményeknek nem a Gazdasági és Monetáris Unióban való részvételi szándékunk miatt kell megfelelnünk, hanem mert azok időközben a közösségi joganyag (acquis communautaire) részévé, harmonizációs kötelezettséggé váltak. Ezek közül a legfontosabb volt, hogy a magyar jegybanktörvény megfeleljen az Európai Unióról szóló Szerződés előírásainak (pl. a jegybank függetlenségének biztosítása terén), valamint hogy megszüntessük a tőkemozgásokkal kapcsolatos összes korlátozást.

A monetáris unióban a részvétel feltétele ugyanazoknak a maastrichti kritériumoknak a teljesítése, amelyeknek a Gazdasági és Monetáris Unióba első körben belépő országok már megfeleltek. Magyarország gazdaságpolitikájának célja az euró-övezettel való gazdasági konvergencia mielőbbi elérése.

III. Gyakorlati tudnivalók az euró bevezetéséről

Az euró és a nemzeti valuták közötti átváltási arányok visszavonhatatlan rögzítésével megszűntek az árfolyam-ingadozások az euró-régión belül. Az árfolyamkockázat eltűnése, a tranzakciós költségek mérséklődése, valamint az egységes pénzügyi piacon a verseny hatására a fogyasztók a pénzügyi szolgáltatások minőségének javulására és kedvezőbb áralakulására számíthatnak. Kétségtelen az is, hogy az áttérés egyszeri költségei tetemesek, és elsősorban a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó intézményeknél (főként a bankoknál) jelentkeznek. Az euró bevezetésének előkészítése során a felvetődő jogi, technikai és egyéb problémák megoldására az Európai Unió intézményei (a brüsszeli Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa), valamint a nemzeti hatóságok egy sor eljárást és működési szabályt alkottak. A közösségi és a nemzeti hatóságok, valamint a piaci szereplők több éves előkészítő munkálatainak eredményeként az euró bevezetése zökkenőmentesen megtörtént. A nemzetközi pénzpiacokon az első bizonytalanságok után kedvező fogadtatásra talált a közös európai pénz.

A szerződések jogfolytonossága

Az Európai Unió Tanácsának az euró bevezetésével foglalkozó egyik rendelete rögzítette a szerződések jogfolytonosságának elvét, így a közös valuta bevezetése nincs hatással a Gazdasági és Monetáris Unióban résztvevő országok nemzeti valutáiban vagy ECU-ben kötött és 1999. január elseje után lejáró szerződésekre. Az említett jogszabályok természetesen csak az Európai Unión belül érvényesíthetők, ám a nemzetközi jogban általánosan elfogadott "lex monetae" elv alkalmazása biztosítja a létező szerződések folytonosságát a harmadik országok joga szerint kötött megállapodásokra nézve is.

Az euró és a nemzeti valuták kapcsolata

Mivel az euró 1999. január 1-jei bevezetésével átmenetileg forgalomban maradtak az euró-övezet országainak nemzeti valutái (mi több, készpénzként még egy ideig csak ezek funkcionáltak), a pénzügyi szolgáltatások területén a fogyasztók több, korábban ismeretlen eljárással, technikai megoldással találkoztak.

Árfolyamok és átváltási kulcsok

A nemzeti valuták és az euró közötti - visszavonhatatlanul rögzített - átváltási arányokat 1998. december 31-én állapította meg az Európai Unió Tanácsa. 1999 elejétől a nemzeti valuták és külső országok pénzei (például amerikai dollár, svájci frank stb.) közötti devizapiaci árfolyamjegyzés megszűnt, a devizapiacokon az euró lépett a nemzeti devizák helyére. Ugyanakkor az euró külső valutákkal szembeni árfolyama, valamint az euró és az eurót bevezető országok nemzeti valutái közötti, véglegesen rögzített átváltási arányok ismeretében mindig meg lehet határozni a külső országok pénzeinek nemzeti valutákban kifejezett értékét. (Az átváltási arányokat hatszámjegyű számmal fejezik ki, mindig egy euróhoz viszonyítva. Az euró és az ECU közötti átváltási arány 1:1.)

A nemzeti valutákban megadott árak átszámításának módját pontos szabályok rögzítik: a már említett átváltási arányt kell használni, majd a kapott eredményt két tizedesjegy pontosságig kerekíteni, a matematika kerekítési szabályai szerint.

Konverziós (átváltási) költségek

Az Európai Bizottság ajánlást fogadott el az EU területén az euróra konvertáláskor felszámított banki költségekre vonatkozóan, s ez tartalmaz egy magatartási kódexet is, melynek egy részét a Bizottság kötelezően betartandónak tekinti, míg másik részének alkalmazását csak javasolja.

A kötelezően betartandó rendelkezések

• a beérkező átutalások konvertálása nemzeti valutáról euróra és viszont legyen költségmentes az átmeneti időszakban,
• a nemzeti valutában vezetett számlák konvertálása euróra legyen költségmentes az átmeneti időszak végén,
• az euróban denominált banki szolgáltatásokra ugyanazokat a jutalékokat lehet csak felszámolni, mint a nemzeti valutában denominált ugyanazon szolgáltatásra.

A korábbi javasolt gyakorlat

• a kimenő átutalások konvertálása nemzeti valutáról euróra és viszont legyen költségmentes az átmeneti időszak alatt,
• a nemzeti valutában vezetett számlák konvertálása euróra legyen költségmentes az átmeneti időszak alatt,
• a bankok költségmentesen váltsák be számlatulajdonosaik "háztartási összeget" meg nem haladó, nemzeti valutában lévő bankjegy- és érmeállományát. A bankoknak világosan meg kell határozniuk a "háztartási összeg" nagyságát mind az összeg, mind a beváltás gyakoriságát illetően.

Az euróbankjegyek és -érmék

Az euróbankjegyek és -érmék bevezetésére 2002. január 1-jétől került sor, és február 28-ig az országok nemzeti valutáit kivonták a forgalomból. Ezen idő alatt tehát kétféle készpénz, az országok nemzeti valutái, illetve az őket felváltó euró volt forgalomban. Mindez természetesen jelentős többletterhet, költséget és kényelmetlenséget okozott elsősorban a kereskedelemben.

Az euró váltópénze a cent, 1 euró = 100 cent. A bankjegy hét- (5, 10, 20, 50, 100, 200, 500 euró), míg az érme nyolcféle címletben kerül forgalomba (1, 2, 5, 10, 20, 50 cent, 1 és 2 euró). Az érmék egyik oldalán a kibocsátó ország nemzeti szimbólumait tüntetik fel, a másik oldalt egyformára tervezték. Az euróbankjegyek mindkét oldala teljesen azonos minden résztvevő országban.

Az árak párhuzamos feltüntetése nemzeti valutákban és euróban

A kereskedők, valamint más szolgáltatók az euró és a nemzeti valuták párhuzamos használatának időszakában a tájékozódás és az ár-összehasonlítás megkönnyítésére kettős árjelzést alkalmaztak: termékeik és szolgáltatásaik árait mind euróban, mind nemzeti valutában feltüntették. Az Európai Bizottság ajánláscsomagot fogadott el, amely rögzítette, milyen módszerek és eljárások alkalmazásával biztosítható az euróra vonatkozó jogszabályok érvényesítése és a fogyasztók érdekvédelme a kettős árjelzés alkalmazása során. Az ajánlások egyértelművé tették: az euró és a nemzeti valuták közötti átváltásnál alkalmazandó - visszavonhatatlanul rögzített - átváltási kulcsokat szükséges volt használni, a kerekítéseket a már ismertetett eljárás szerint kellett elvégezni, és a kettős árjelzés felismerését könnyűvé kellett tenni. Kívánatosnak tartották továbbá azt is, hogy a kiskereskedők félreérthetetlenül jelezzék, elfogadnak-e fizetést euróban az átmeneti időszak során. Az összegek párhuzamos feltüntetése nemzeti valutákban és euróban természetesen nem csak az árakra vonatkoztak, hanem a számlakivonatokra, blokkokra és minden, a tranzakciókkal kapcsolatos kimutatásra.

A fogyasztóbarát euró

Az Európai Bizottság égisze alatt 1998. június 30-án létrejött egy megállapodás a fogyasztóvédelmi, kereskedelmi, turisztikai ágazatok, valamint a kis- és középvállalatok főbb szakmai szövetségei között, amely - annak érdekében, hogy az euró bevezetése a fogyasztók számára minél egyszerűbb és átláthatóbb legyen - különféle kötelezettségeket tartalmazott. Ha egy vállalat, kereskedelmi egység betartja a szerződésben foglaltakat, különleges jelzést (logót) tehetett ki az ajtajára, ez jelezte a vásárlónak, hogy az euró használata során nem éri hátrány. A megállapodáshoz igen nagy számban csatlakoztak az említett szektorokban tevékenykedő vállalatok. A logó illetéktelen használatát a helyi euró-megfigyelők rendszeres ellenőrzései akadályozták meg.

IV. A magyar pénzügyi szektor felkészülése az euróra

Az euró megjelenése jelentős hatással van egy olyan ország pénzügyi szektorára, amelynek külkereskedelméből és tőkeimportjából mintegy kétharmados arányban részesednek az új pénznemet bevezető országok. A Magyar Bankszövetség által végzett átfogó felmérés is igazolta, hogy a magyar pénzügyi szektor központi kérdésként kezelte felkészülését az euró bevezetésére, s mindent megtett annak érdekében, hogy az ezzel kapcsolatos szolgáltatások versenyképesek legyenek. A hazai hitelintézetek 1999. január elseje óta nyitnak euró-számlákat ügyfeleik részére.

Az euróban denominált kötvénypiac a dollár-kötvénypiac után a világ második legnagyobb méretű és likviditású (folyamatos fizetőképességű) piaca, s egyben sokkal homogénebb is, mint a korábbi európai kötvénypiacok. Az árfolyamkockázat megszűnése következtében az euró-övezet országain belüli befektetési kockázatok csökkentek, a befektetési lehetőségek jobban összehasonlíthatókká váltak, és a hitelminősítés szerepe megnőtt. A Budapesti Értéktőzsde határidős piacán 1998. december 7., míg a Budapesti Árutőzsdén 1999. január 7. óta lehet euró-kontraktusokkal (szerződésekkel) kereskedni.

Az euró bevezetéséből adódó feladatok sikeres megoldását a Magyar Nemzeti Bankban több mint egyéves felkészülési időszak előzte meg. Ennek során a jegybank egyaránt figyelemmel kísérte az uniós szabályozást, illetve a piaci résztvevők által kialakított konvenciók módosulását. A Magyar Nemzeti Bank felkészülésében a következő szempontok kaptak kiemelt hangsúlyt:

• Magyarország várható EU-tagsága és csatlakozása az euró-övezethez,
• a hazai pénzügyi szektor versenypozícióinak erősítése,
• a stabil szabályozás kialakítása,
• takarékosság az erőforrásokkal.

A témával kapcsolatban bővebb információ olvasható az alábbi oldalakon:

• A Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság oldalán
  
• A Magyar Nemzeti Bank euró-oldalain