EUvonal - EU Tájékoztató Szolgálat

A klíma- és energiacsomag

Az Európai Tanács által 2007 márciusában elfogadott új európai uniós energia- és környezetvédelmi politika a közösségi energiapolitika három központi célkitűzésére, nevezetesen a fenntarthatóságra, a versenyképességre és az ellátás biztonságára irányuló, előretekintő szakpolitikai programot határozott meg. A program megvalósítása érdekében az EU elkötelezte magát a „20-20-20” kezdeményezés mellett, azaz vállalta, hogy 2020-ig az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20%-kal csökkenti, az energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 8,5%-ról 20%-ra növeli, és az energiahatékonyságot 20%-kal javítja.

Ezen vállalások megvalósítása érdekében 2007 szeptemberében a Bizottság benyújtotta a belső energiapiacra vonatkozó jogalkotási intézkedések harmadik csomagját, amelynek célja a verseny hatékonyságának fokozása és a beruházásokat, valamint az ellátás diverzifikációját és biztonságát elősegítő feltételek megteremtése. Fontos szem előtt tartani ugyanis, hogy a versenyképes energiapiac alapvető fontosságú a „20-20-20” kezdeményezés célkitűzéseinek megvalósítása szempontjából. 2008 januárjában a Bizottság javaslatot terjesztett elő a kibocsátás-kereskedelmi irányelvnek a 2013-tól 2020-ig terjedő időszakot érintő felülvizsgálatára, egy, a kibocsátás-kereskedelmi rendszeren kívüli ágazatokban megvalósítandó tehermegosztásról szóló határozatra és egy új, a megújuló forrásból előállított energiát szabályozó irányelvre vonatkozóan. E kezdeményezések révén biztonságos és kiszámítható befektetési környezet teremthető az Unió ipara számára.

Erről a klíma- és energiacsomagról - hosszas európai parlamenti és szakminiszteri egyeztetések után - az Európai Tanács 2008 decemberi csúcsán született kompromisszumos megállapodás, amelyet az Európai Parlament is nagy többséggel megszavazott, még 2008-ban. A Parlament összesen öt jogszabályról végszavazott, amelyek a csomag részét képezik.

Ezek:

Az emisszió-kereskedelmi rendszer (ETS) módosítása,
A tagállamok közötti erőfeszítések megosztása az ETS-en kívül eső szektorokban,
A megújuló energiaforrások elterjedésének előmozdítása,
A széndioxid megkötés és geológiai tárolás (CCS,
A személyautók CO2-kibocsátásának csökkentése.

A kompromisszumos döntés szerint az uniós üvegházgáz-kibocsátást 2020-ra 20 százalékkal - szélesebb körű nemzetközi megállapodás esetén 30 százalékkal - kell csökkenteni.

A kibocsátás csökkentésének kiemelt uniós eszköze az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer (EU Emission Trading System - ETS). Ebben meghatározzák a lehetséges maximális kibocsátást, a fel nem használt kvótákat pedig értékesíteni lehet. Az ETS első és második szakaszában (2005-2012) a kvóták nagy részét ingyenesen osztják ki.

Az európai tanácsi megállapodás értelmében viszont 2025-ig (nem pedig 2020-ig, ahogy az a korábbi szövegekben szerepelt) kellene elérni, hogy az összes kibocsátási egységet csak aukción lehessen megvásárolni (2013-ig 20, 2020-ig 80 százalék a cél). Az energiaszektorban azonban már 2013-ig el kellene érni a 100 százalékos árvereztetési arányt. (A klíma- és energiacsomaghoz kapcsolódó, az Európai Parlament által 2008. december 17-én elfogadott jogszabályok pontos szövege itt olvasható.)

Európa új energiapolitikája alapjaiban fogja megváltoztatni az EU energiaügyi kilátásait. A csomagnak köszönhetően az EU energiafelhasználása 2020-ra akár 15%-kal csökkenhet, az energiabehozatal várható mértéke pedig a „20-20-20” kezdeményezés előtti szinthez képest akár 26%-kal mérséklődhet. Más szóval elmondható, hogy az EU megtette az első lépést abba az irányba, hogy megszakadjon az a folyamat, amelynek során a növekvő energiafelhasználás, és az ennek következtében növekvő behozatal eredményeképpen az EU-ban termelt vagyon egyre nagyobb hányada áramlik ki az EU-ból az energiatermelők felé. Európa jelenleg 54%-bantámaszkodik energiabehozatalra. Az mostani energiaárakkal számolva ez becslések szerint évi 350 milliárd eurót, azaz - az EU teljes egészét figyelembe véve - lakosonként 700 eurót tesz ki. Bár az energiakereskedelem pozitív szerepet is betölt, az energiahatékonyság, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátott mennyiségének csökkentése, valamint az energiaforrások és az energiaellátás diverzifikációja az energiarendszer teljes egészében kívánatos lenne. A „20-20-20” csomag elfogadásával az EU demonstrálta, hogy kész további jelentős lépéseket tenni egy fenntarthatóbb, biztonságosabb, nagyobb mértékben technológiaorientált energiapolitika felé, amely gazdasági növekedést idéz elő és munkahelyeket teremt az EU-ban.

Kihívások

Ahhoz azonban, hogy az EU új energiapolitikájának mindhárom alapvető célkitűzése, nevezetesen a fenntarthatóság, a versenyképesség és - mindenekelőtt - az ellátásbiztonság megvalósuljon, kiegészítő intézkedésekre is szükség van. Az előrejelzések szerint például a kőolaj, a szén és elsősorban a földgáz tekintetében az EU még hosszú évekig energiabehozatalra szorul. Európa saját fosszilistüzelőanyag-termelése folyamatosan csökken. Ennek következtében a fosszilis tüzelőanyagok behozatala a várakozások szerint 2020-ban is nagyjából a mai szinten lesz, még akkor is, ha az EU éghajlat-változási és energiapolitikája teljes mértékben végrehajtása kerül.

A világ kőolaj- és földgázfelhasználásában megfigyelhető középtávú tendenciák azt jelzik, hogy - különösen a fejlődő országok részéről - továbbra is jelentős és tartós keresletnövekedés várható. A még meglévő tartalékok és a kihasználatlan termelési kapacitások egyre nagyobb mértékben összpontosulnak az ágazatot uraló néhány szereplő kezében. A kőolaj- és földgázpiacokon nemrégiben tapasztalt komoly áremelkedések és ingadozások is ezeket a tendenciákat tükrözik.

Az EU szempontjából a legaggasztóbb helyzet a földgáz esetében áll fenn, hiszen számos tagállam túlnyomó részben egyetlen beszerzési forrásra van utalva. A termelő vagy tranzitországokban előálló politikai feszültségek, a balesetek, a természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás következményei mind arra figyelmeztetik az EU-t, hogy rövid távú energiaellátása terén mennyire kiszolgáltatott helyzetben van.

Miközben az energiaellátás terén valamennyi tagállam önmaga felelős saját biztonságáért, az Európai Unióhoz való tartozásnak alapvető velejárója a tagállamok közötti szolidaritás. A belső energiapiacon a nemzeti szintű megoldások gyakran elégtelennek bizonyulnak. A kockázatok megosztására és közös viselésére szolgáló stratégiák alkalmazása és az Európai Unió mint egész politikai súlyának lehető legnagyobb mértékű kiaknázása hatékonyabb lehet a tagállami szintű, szétszórt cselekvéseknél. Ezen okokból kifolyólag az energiaellátás biztonsága egyike az EU tagállamai által közösen kezelendő kérdéseknek.

Az előzőekben felvázolt globális fejlemények tükrében az EU-nak cselekednie kell annak érdekében, hogy az energia szempontjából biztosítsa jövőbeli helyzetét és megvédje alapvető érdekeit. Az Uniónak fokoznia kell a hatékony energiaügyi külpolitika kialakítására irányuló erőfeszítéseit: ennek keretében „egyetlen hangon kell megszólalnia”, ki kell jelölnie az energiabiztonság szempontjából legfontosabb infrastruktúra-fejlesztéseket, majd biztosítania kell ezek megvalósítását, végül pedig összehangoltan kell fellépnie annak érdekében, hogy elmélyítse a főbb energiatermelőkkel, a tranzitországokkal és a fogyasztókkal kialakított partneri kapcsolatait.

Arra is szükség van, hogy energia-előállítás céljából az EU a lehető legnagyobb mértékig kiaknázza az óceánjaiban és tengereiben rejlő lehetőségeket, gyors fejlesztésnek indítsa szállítási rendszerét és valós fejlődést érjen el az európai energiapiac alrendszerei közötti összeköttetések kiépítésében. E tekintetben az elsődleges célkitűzés a „20-20-20” csomag elfogadása és gyors végrehajtása. Ehhez kapcsolódóan a Bizottság az energiapolitika e második stratégiai felülvizsgálatának gerinceként egy, az energiaellátás biztonságára és az energiapolitikai szolidaritásra vonatkozó európai uniós cselekvési tervre tesz javaslatot, amely kiegészíti az EU által az energiapolitika terén megfogalmazott három alapvető célkitűzés megvalósítása érdekében ez idáig elfogadásra előterjesztett intézkedéseket.

Emellett az energiapolitika stratégiai felülvizsgálata az európai energiapolitika következő szakasza felé vezető út első lépését is jelenti, hiszen figyelembe veszi mindazokat a kihívásokat, amelyekkel az EU-nak 2020 és 2050 között várhatóan szembe kell néznie, és elkezdi felvázolni az ezen kihívásokra az EU által adandó válaszokat.

Forrás: Európai Parlament, EurLex