A Római Szerződés egyik alapvető célja Európa népei közötti gazdasági és politikai unió létrehozása. E cél elérése érdekében a tagországoknak bizonyos feladatokat és tevékenységeket és az ezekhez szükséges jogosítványokat fokozatosan át kell ruházniuk az Unióra. A közös célkitűzések érdekében közös politikákat kell kialakítani, és meg kell osztani annak költségeit. Hasonlóan az államok költségvetéséhez a közösségi költségvetés finanszírozása is jövedelemáramlást jelent, ez esetben a tagállamok szintjéről nemzetek feletti szintre.
 
Az európai integráció történetének már a kezdetén, az Európai Szén- és Acélközösség költségvetésébe beépítették a saját jövedelemforrások elvét, azonban 1970-ig a kiadásokat a tagállamok költségvetési hozzájárulásaiból fedezték. A saját jövedelemforrások elve szerint azonban a Közösség mindinkább arra törekedett, hogy a tagállamok nemzeti költségvetésének megkerülésével bizonyos forrásokat közvetlenül szedjen be.

Az Európai Gazdasági Közösség közvetlen bevételi forrásai kezdetben a harmadik országokkal folytatott kereskedelemből származó vámbevételek, illetve az agrár lefölözések voltak. Az 1970-es évektől a saját bevételek már nem fedezték a Közösség kiadásait, így újabb saját forrásként bevezették az ún. VAT-hozzájárulást. A kiadások további növekedése hatására 1988-ban döntöttek a negyedik saját forrás, az ún. GNP (ma GNI)-faktor bevezetéséről.

Az Európai Unió többéves (jelenleg hétéves) költségvetési kereteket (pénzügyi perspektívákat) fogad el. A jelenlegi, 2007 és 2013 közötti végleges költségvetés elfogadására hosszú vita után 2006-ban került sor. A közös költségvetés legfontosabb reformjai közé az 1998-as Delors I. csomagot (amely a negyedik forrást is bevezette), az 1992-es, a bevételi oldalt és a strukturális kiadásokat növelő Delors II. csomagot, valamint az 1999-ben elfogadott, a kibővítés kiadásait is magába foglaló AGENDA 2000-t sorolhatjuk.

A költségvetés elvei

Az egységesség elve 1968-tól él a Közösség költségvetésében, addig öt önálló költségvetése volt a három szervezetnek. Az 1970-es költségvetési szerződés óta a Közösségeknek, illetve 1993-tól az Uniónak (néhány fennmaradt kivételtől eltekintve) egységes költségvetése van. mely tartalmazza valamennyi pénzügyi műveletet, az összes bevételt és kiadást. Magát a dokumentumot a költségvetési hatóság, a Tanács és az Európai Parlament hagyja jóvá.

A bruttó költségvetés (vagy másképpen globális fedezet vagy teljesség) elve egyrészt azt jelenti, hogy a költségvetési bevételeket nem lehet előre meghatározott kiadásokhoz kötni, másrészt azt, hogy a bevételeket és a kiadásokat nem lehet egymással szemben beszámítani.

Az éves költségvetés elve szerint a Közösség költségvetésének egyetlen és teljes költségvetési évre kell vonatkoznia. Emellett azonban az Unió költségvetésének főbb kereteit ún. költségvetési periódusokban határozzák meg. A jelenlegi költségvetési periódus 2007-2013-ig tart.

A részletesség elve szerint a költségvetési előirányzatokat nemcsak egy összegben, hanem különböző mélységű bontásban is meg kell adni.

A költségvetési egyensúly elve szerint az Unió költségvetésében a kiadásokat teljes egészében bevételekkel fedezik, vagyis a költségvetés nem tartalmazhat sem többletet, sem hiányt, nincs lehetőség a költségvetési kiadások hitelfelvétellel történő fedezésére. Amennyiben a végrehajtás során mégis adódik eltérés, úgy a többletet a következő évre bevételként kell átvinni, míg a hiányt a következő év kiadásaként kell kezelni.

Az Unió költségvetési számbavételi egysége 1981. január 1-től 1998. december 31-ig az ECU volt. 1999. január 1-től a költségvetést euróban hagyják jóvá.

A gondos pénzgazdálkodás elve szerint a költségvetés pénzével takarékosan kell bánni, törekedni kell az eredmény és a ráfordítások közötti optimumra. A gondos pénzgazdálkodást az Európai Számvevőszék és az Európai Parlament szigorúan ellenőrzi.

A nyilvánosság elve alapján az Unió költségvetését a Közösségek Hivatalos Lapjában az elfogadástól számított három hónapon belül közzé kell tenni.

A költségvetésnek ezen túlmenően sajátos kritériumoknak kell megfelelnie, amelyek a következők:

• Externalitás: annak feltételezése, hogy a tevékenységek egy részével kapcsolatosan a költségek és a hasznok a partner országokban is megjelennek, ami megfelelő ellenőrzést és kompenzációkat igényelhet.
• Osztatlanság: bizonyos tevékenységek méretgazdasági és funkcionális okokból nem oszthatók szét a tagállamok között, ezért ezeket közösségi szinten kell megvalósítani.
• Kohézió: A Közösség valamennyi polgára számára biztosítani kell a szolgáltatások, a jólét és a fejlődés minimumát. Ez jövedelem-transzfert feltételez a gazdagabbaktól a szegényebb és gyengébb gazdaságok javára.
• Szubszidiaritás: a funkciókat a legalacsonyabb szintre kell delegálni, ha semmilyen előny nem származik abból, hogy magasabb szinten gyakorolják azokat.

A költségvetés bevételi oldala

Tradicionális saját források (TOR), amelyek a közös vámunió és a közös agrárpolitika működéséből származnak. Ezek egyrészt a kívülálló, harmadik országokból származó import utáni vámokat, másrészt a mezőgazdasági vámokat és a cukorilletéket tartalmazzák. A TOR tehát tisztán uniós bevétel, és közvetlenül következik az EU-szabályokból, ugyanakkor a tagállam szedi azt be. Ezért a beszedett összeg bizonyos százalékát visszatarthatja, a beszedés költségeinek finanszírozására (ennek mértéke 2002-től kezdődően 25 százalék, korábban 10 százalék volt).

Hozzáadottérték-adó (áfa)-alapú saját forrás: ez minden tagállamra azonosan vonatkozó egységes kulcs alkalmazásával történik, amelyet az uniós szabályozásnak megfelelően kiszámított, harmonizált tagországi hozzáadottérték-adó-alapra kell vetíteni. A hozzáadott értékű adóalapnak 2007-től 0,3 százalékát kell befizetni (2001-ig ez 1 százalék volt, míg 2002 és 2003 között 0,75, 2004 és 2007 között 0,5 százalék). 2007-2013 között a nagy nettó befizető országok esetében alacsonyabb mértékű a befizetés: Ausztria 0,225, Németország: 0,15, Hollandia és Svédország esetében: 0,10 százalék. Az áfa-alap nem haladhatja meg a tagállam bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 50 százalékát.

A bruttó nemzeti jövedelem (GNI) alapú forrás célja, hogy mindenképp fedezni lehessen az EU-költségvetés kiadásait, még akkor is, ha a többi forrás nem elegendő azok finanszírozására. Ezt a forrást az összes tagállam nemzeti jövedelmének összegére vonatkoztatott egységes kulcs alkalmazásával számolják ki. A kulcs meghatározása mindig az éves költségvetési eljárás alatt történik, a szükségleteknek megfelelően (2005-ben pl.: 0,76% volt).

A fentieken kívül egyéb bevételi forrást is megkülönböztetünk (például ide tartoznak a bírságokból származó bevételek).

A költségvetés kiadási oldala 2007 és 2013 között

A Fenntartható növekedés elnevezés jól tükrözi az Európai Unió egyik legfontosabb célkitűzését. A közös költségvetés legnagyobb kiadási fejezete két nagy részből áll, a versenyképességi és a kohéziós alfejezetekből. A Versenyképesség a növekedésért és foglalkoztatásért elnevezésű alfejezet forrásai mintegy 20 százalékát teszik ki a fejezet összes kiadásainak, és a hetedik kutatási keretprogram végrehajtása, valamint a Transzeurópai Hálózatok kiépítése mellett az egyes politikaterületek versenyképességnövelő kezdeményezéseit is támogatja A Kohézió a növekedésért és foglalkoztatásért alfejezet a Strukturális Alapok (Európai Szociális Alap, Európai Regionális Fejlesztési Alap) és a Kohéziós Alap, új hármas célrendszer (konvergencia, regionális versenyképesség és foglalkoztatás, európai területi együttműködés) mentén felhasználásra kerülő forrásait tartalmazza.

A természeti erőforrások megőrzése és kezelése fejezet három nagy területre koncentrál: a mezőgazdaságra, a vidékfejlesztésre, valamint a környezetvédelemre. 2007-ig az EU költségvetésének legnagyobb kiadási tételét a közös agrárpolitikára fordították. 2007-től a mezőgazdasági kiadások részaránya csökkent, ezzel párhuzamosan az agrárpolitikai reformok következtében megerősödött az önálló vidékfejlesztési politika. A korábbi Európai Mezőgazdasági Garancia- és Orientációs Alap helyett két önálló eszköz működik: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap, valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap. A környezetvédelem szerepének fontosságát, horizontális célkitűzéssé válását a kiadási összegek növekedése is jelzi.

Az Uniós polgárság, szabadság, biztonság és jog érvényesülése fejezet a bel- és igazságügyi együttműködés területeit (különös tekintettel a migrációra), az oktatási, kulturális és ifjúsági programokat, a fogyasztóvédelmi, egészségügyi és élelmiszerbiztonsági együttműködést támogatja.

Az EU mint globális partner címszó alá tartoznak az unión kívül álló országokkal kapcsolatos programok tételei, így a közös kereskedelempolitika, a fejlesztési együttműködés, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a humanitárius segítségnyújtás eszközei. Itt szerepelnek az új szomszédságpolitika alapjai (IPA - Előcsatlakozási Eszköz, ENPI - Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz) számára elkülönített források is.

Az Igazgatás (Adminisztráció) fejezetben találhatók az Unió működtetéséhez szükséges összegek. Ezek nagyobb részét a brüsszeli Bizottság apparátusának működtetése teszi ki.

Ellentételezések: A 2007-ben csatlakozott két ország, Románia és Bulgária kompenzációt kap 2007 és 2009 között annak érdekében, hogy tagságuk első éveiben nettó pozíciójuk kedvező legyen.

A költségvetési eljárás

A hétéves költségvetés az Európai Unióban intézményközi megállapodás keretében születik meg. A Bizottság javaslatát a Tanácsnak és a Parlamentnek egyaránt el kell fogadnia. A középtávú költségvetési keret mellett az Európai Unió döntéshozatalban részt vevő intézményeinek minden egyes évre külön (részletes) éves költségvetésről kell dönteniük.
Az éves költségvetés megalkotásában - hasonlóan a hétéves pénzügyi perspektívához - a Bizottság a Miniszterek Tanácsa és a Parlament egyaránt részt vesz. A Bizottság minden évben előzetes költségvetés-tervezetet készít, amelyet megküld a Tanácsnak. A Tanácsnak minősített többséggel kell döntenie a tervezetről (és akár módosíthatja is a bizottsági javaslatot). Ezt követően kerül a tervezet a Parlament elé. Az Európai Parlament ezt első olvasatként megvitatja, s vagy jóváhagyja, vagy pedig módosításokat fogad el a “kötelező” (a Szerződésekből, vagy a Szerződések alapján elfogadott jogi aktusokból, jogforrásokból szükségszerűen következő kiadások, pl.: közvetlen mezőgazdasági támogatások) kiadásokra és változásokat fogad el a “nem-kötelező” kiadásokra.
A Tanács ezután újra megtárgyalja a tervezetet, a kötelező kiadásokat illetően minősített többséggel „végleges” döntést hoz, illetve a változtatások esetén is minősített többséggel dönt. A költségvetést a Parlament fogadja el a decemberi plenáris ülésén (második olvasat) A Parlament elfogadhatja a tervezetet, de amennyiben a Tanács korábban nem támogatta változtatási javaslatait meghatározott keretek között módosíthatja a nem kötelező kiadásokat, illetve el is utasíthatja a teljes költségvetést.

Az EU költségvetéséről további információt találhat a Bizottság honlapján.

Forrás:
Iván Gábor: Bevezetés az Európai Unió költségvetésébe, Osiris Kiadó, 2008
Kengyel Ákos: Kohézió és finanszírozás, Akadémiai Kiadó, 2008