Egységben a sokféleség.

Egészség

Nappali álmodozó, avagy milyen egy autistával a világ?

Nappali álmodozó, avagy milyen egy autistával a világ?

Láthattuk már az Esőember című filmet. Mely rövid betekintést enged az autisták zárt világába. Persze nem mondhatjuk, hogy minden autista egyforma. Mindegyik teljesen más.

Az Asperger-szindróma egy neurobiológiai rendellenesség, mely része az autizmusnak. A betegség névadója Hans Asperger, bécsi gyermekorvos.  Ez az orvos kezelt néhány gyereket, főleg fiúkat persze. És észrevette, hogy bár normális intelligenciával rendelkeztek, de súlyosan károsodott a szociális készségeik, nem tudtak hatékonyan kommunikálni másokkal, és a koordinációjuk is rossz volt.

Jellemző az Asperger-szindrómára a rossz szociális interakció, rögeszmék, furcsa beszédszokás, és egyéb saját stílus. Az ilyen gyerekeknek kevés az arckifejezésük, és szokatlanul érzékenyek bizonyos dolgokra. Például van olyan is, hogy zavarja a fény, vagy esetleg csak egy bizonyos anyagú ruhát visel. A felnőttek nem nagyon tudnak kapcsolódni másokhoz, ezért mondják rájuk, hogy különcök vagy furcsák. Semmit sem éreznek mások iránt. Nincs bennük szeretet a társaik iránt.

Sajnos ez örökölhető. És egyes esetekben társulhat az autizmushoz más mentális rendellenesség, mint például a depresszió vagy a bipoláris zavar.

Mivel nincs gyógymód, ezzel együtt kell élni. Ezért a korai beavatkozás magában foglalja az oktatást és a szociális képzést, miközben a gyermek agya még fejlődésben van.

Aki már gyerekként Asperger-szindrómás, az felnőtt korában is az lesz. De emellett boldog és teljes életet lehet élni. Csak megfelelő oktatás és támogatás szükségeltetik hozzá.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.