Egységben a sokféleség.

Kérdések

Utazási kedvezmény 2014-ben kinek jár?

Utazási kedvezmény 2014-ben kinek jár?

A 65 év felett lévő nyugdíjasok továbbra is ingyenesen utazhatnak a járatokon. A mozgáskorlátozottak és a diákok kedvezménye sem változik. A 6 éven aluliak ingyenes utazása a vonatokon szintén marad az idén is. A többi kedvezményt, pedig a társaságok fogják biztosítani az embereknek. Ezt a közösség által használt közlekedést más módon fogja drágítani. Ilyen például a különböző kiegészítő jegyek behozatala a Volán-nál.

A MÁV-nál is emeltek az árakon, például a gyorsvonati pótjegy bevezetése egy ilyen mozzanat volt. A nyugdíjas utazási kedvezmény jelenleg is marad. 2014-2015-ben is fognak kapni a nyugdíjasok utazási kedvezményre jogosító papírt. Ez körülbelül 50-90%-os kedvezményre jogosítja fel őket. A 65 év felettiek teljesen ingyen utazhatnak, mint már feljebb említve volt, tehát őket semmilyen költség nem fogja fenyegetni továbbra sem. Viszont a 65 év felettieknek is ugyanúgy kell gyorsvonati pótjegyet váltaniuk.

A közalkalmazotti utazási kedvezmény is széles sávban fog majd mozogni. A közszolgálatban dolgozók és a közalkalmazottak idén is megtudják igényelni a kedvezmények e fajtáját. Az utazási kedvezmény igénybe vételére mindenki jogosult, aki a fent található feltételeknek meg tud felelni.

Ami a MÁV, Volán, BKV utazási kedvezményeit illeti érvényben marad, hogy a levelező tagozaton tanuló diákok az 50 százalékos utazási kedvezményt tartózkodási helyük és oktatási intézmény között vehetik igénybe, ezt a nappali és esti tagozaton tanulókat illeti meg.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.