Egységben a sokféleség.

Pénzügyek

A vállalkozói hiteligénylés feltételei

A vállalkozói hiteligénylés feltételei

Ha vállalkozóként, cégvezetőként hitelt akarunk felvenni, akkor a következő elvárásoknak mindenféleképpen meg kell felelnünk. Ami még fontos, hogy a hitelkérelem megfelelően legyen összeállítva mert ezen is nagyon sok múlhat.

A bankok a tiszta cégnek adnak hitelt. Ez több dologra is utal, mint például a cég korrekt adózása, a pozitív mérlegre (nyereséges működésre) valamint, hogy a jogi háttér is rendezett legyen. A vállalkozói hitelbírálat sokkal szigorúbb és összetettebb is, ellentétben a lakossági hitelekkel szemben. A hitelbírálat során átvilágítják az egész céget.

A legtöbb vállalkozói hitel előfeltételébe beletartozik az is, hogy legalább egy, de inkább két lezárt adóévvel kell rendelkeznünk. Pozitív hitelbírálathoz az is fontos, hogy az idegen tőke aránya kisebb legyen a cégben, mert több esély van arra, hogy megkapjuk a hitelt.

A bankok még megvizsgálják a múltbéli teljesítményt és tevékenységet is, azaz, hogy mióta és milyen hatásfokkal végeztük. Ebbe beletartozik a partnerek, szállítók valamint a vevők köre is. A cég múltjának átvilágítása után átnézik a cég jelenét és jövőjét, mivel az adott hitel akár több éven keresztül is fizetni kell a banknak. Ezt egy üzleti tervel kell alátámasztani. Az ügyvezető(k) személye is fontos szerepet játszik, amely alatt azt vizsgálják, hogy az adott cégnél milyen gyakorisággal van ügyvezetőváltás, cégváltás, vagy megszüntetett cég, mivel ez is fontos a hitelbírálatnál.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.