Egységben a sokféleség.

Biztonság

Adatlopás elleni védekezés

Adatlopás elleni védekezés

Az IT biztonság és a kártékony programok témaköre rendszeresen jelen vannak a hírportálokon, hiszen időről-időre hallani arról, hogy éppen mely weboldal, vagy adatközpont esett a kiberbűnözők áldozatául. A helyzet komolyabb, mint laikusként gondolnánk, s ezzel nagyon is tisztában vannak a szervezetek és kormányok, hiszen az utóbbi években egyre több, kifejezetten az adatlopás elleni védekezés témáját boncolgató, és a támadásokra való felkészülést sürgető csoport jött létre a világ több országában.

Természetesen nem csak a különböző szervezeteknél nyilvántartott adataink vannak veszélyben, hanem olyan személyes információink is, melyekhez akár otthoni számítógépünkön keresztül is hozzájuthatnak az illetéktelenek. Mindehhez nem kell több, mint egy kéretlen e-mail-re való kattintás, valamint az abban elhelyezett link megnyitása. Okostelefonjaink mellett számítógépeink is számos veszélyt rejtenek magukban ilyen téren, így az adatlopás elleni védekezés olyan téma, mellyel mindenképpen megéri foglalkoznia.

Ügyeljen arra, hogy banki adatait a megfelelő oldalon adja meg, és ilyen információkra rákérdező e-mail-ekre, felugró ablakokra semmiképpen ne válaszoljon! Nem mindegy, milyen linkekre kattint rá postaládájában, ugyanis egy kéretlen levéllel akár kémprogramok is települhetnek gépére, melyek az Ön tudta nélkül, a háttérben futva monitorozzák a begépelt jelszavakat, információkat.

Az adatlopás elleni védekezés egyik módja lehet a naprakészen frissülő vírusvédelem, ám tökéletes biztonságot sajnos ez sem jelent. A területet érintő friss információk birtokában azonban figyelhet azokra a kritikus pontokra, melyek éppen aktuálisan a kiberbűnözők kedvenceinek számítanak.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.