Egységben a sokféleség.

Pénzügyek

Áram spórolás tippek, ötletek

Áram spórolás tippek, ötletek

Szeretünk főzni, sütni, szeretjük használni az áramot. De miért is ne használjuk, ha van? Csak óvatosan az árammal, mert rengeteget lehet elhasználni feleslegesen. Jelentősen csökkenthetjük az áramszámlánkat, ha vigyázunk az árammal. Néhány tipp, ötlet, hogyan is lehet hatékonyan, költségkímélően spórolni

A hűtőbe csak olyan ételt tegyünk, mely már ki van hűlve teljesen. Valamint a hűtőt ne állítsuk a tűzhely mellé, mert ott több energiát kell fogyasztania. És nem árt rendszeresen leolvasztani, mert ezzel szintén áramot spórolhatunk, valamint hosszabb lesz az élettartama is.

Sütésnél és főzésnél elengedhetetlen a megfelelő edény használata. Például több áramot fogyaszt a tűzhely, ha az edény kisebb, mint az elektromos főzőlap. Az ételnek se tesz jót, ha nem a megfelelő lábasba lesz megfőzve. Használjuk fedőt a főzéskor, különben akár 75 százalékkal is növelhetjük az energiafelhasználást.

Ha van tojásfőzőnk, inkább azt használjuk, mivel akkor feleannyi energia is elég a kemény tojások főzéséhez, mint a tűzhelyen. Vízforralóban gyorsabban föl fel a víz, mintha egy lábasban melegítenénk fel a tűzhelyen, ez sem egy utolsó szempont. A mikrohullámú sütőbe kisebb adagokat érdemes felmelegíteni, mivel úgy kevesebb energiát használ fel, mintha a tűzhelyen melegítenénk fel.

Érdemes ezekre a dolgokra odafigyelnünk, mivel jelentős áramot spórolhatunk meg így. Persze, léteznek még költségkímélő dolgok ezeken kívül is, éljünk velük. Használjuk őket, mert hosszabb távon eredményes lehet. A pénztárcánkban több marad.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.