Egységben a sokféleség.

EU - Magyarország

Családon belüli erőszak, mit tehetünk ha ilyet látunk, vagy velünk történik meg?

Családon belüli erőszak, mit tehetünk ha ilyet látunk, vagy velünk történik meg?

A családon belüli erőszak egy tág kifejezés, mely jelenthet testi és lelki bántalmazást egyaránt. Sajnos minden kultúrában megtalálható: mégis nagyon kevesen beszélnek róla. Az emberi jogok szervezete létrehozott egy jelet, mely egy fekete jól látható pötty a bal tenyéren. Ez azt a célt szolgálja, hogy ha az áldozat az utcán van de mégis figyelik közben, akkor csak fel kell mutassa a kezét, hogy észrevegyék az embertársai.

Ha ilyen történik azonnal értesíteni kell az összes szükséges szervet de úgy, hogy a fogva tartó ne sejtsen belőle semmit! Az áldozatok többnyire még mindig inkább elfojtják magukban a problémát és különféle magyarázatokkal próbálják a látható sebeiket palástolni. Félnek segítséget kérni mert úgy gondolják, hogy azzal csak rontanának a helyzeten.

Észrevehető jelek, ha valakit bántalmaznak:

  • félremagyarázott balesetek története a sebekről
  • visszahúzódás, magába zárkózás

Az erőszak elkövető személyiségjegyei:

  • féltékenység
  • erőszakos magatartás
  • korlátolt világszemlélet
  • hirtelen dühkitörések
  • sokszor nincsen tudatában saját tettével

Kutatások szerint a nők és a gyerekek kétszer olyan gyakran lesznek áldozatok, mint a férfiak. Az erőszakot elkövető által sokszor halálesetről számolnak be. Mindenki fokozott figyelemmel járja az utcákat és ne menjen el senki a probléma mellett, próbáljon inkább segíteni a bajba jutottakon, hogy csökkenjen ezeknek a borzalmaknak a száma!

 

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

©2019 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.