Egységben a sokféleség.

Pénzügyek

Házaló csalók nyomában – hogyan védekezzünk ellenük?

Házaló csalók nyomában – hogyan védekezzünk ellenük?

Mostanra már nem csak a termékbemutatókkal lehet pórul járni, és nem csak az idősebbeket csaphatják be. Már a házakba, lakásokba is becsöngetnek a csalók. Sőt, telefonon és az interneten is érkeznek sorra a gyanús ajánlatok. Érdemes mindig résen lenni.

A termékbemutatókat már körültekintéssel kezdik kezelni. Viszont sokszor előfordul mostanában, hogy becsöngetnek a lakásokba vállalkozók mondván, hogy például ablakkorszerűsítést ígérnek. Majd hozzáteszik, hogy a közös képviselővel ez már meg is van beszélve. A becsapott lakóval ezután kitöltetnek egy megrendelőlapot, majd átveszik a 30-40 ezer forintos foglalót. Persze ezután sose jelentkeznek.

De olyan is előfordul, hogy előkerül az emberke, és elvégzi a munkát. Csak nem a legjobb tudása szerint. Persze azért elkéri a fennmaradó összeget a lakóktól. Talán ilyenkor jobban járnak azok a lakók, akiknél eltűnik a szakember, mert tőlük csak azt a néhány tízezer forintot kéri el.

Akiket becsaptak ilyen módon, sajnos nem minden esetben folytatható le eljárás, mert vagy eltűnik a vállalkozás, vagy nem is létezett sose. Egyszerűbb megoldásnak tűnik a megelőzés. Ellenőrizzük le a céget, kérjünk referencia munkát, valamint kérdezzünk rá a közös képviselőnél is erre az ügyre.

Az idősebbeket viszont folyamatosan hívják ezekre az egészségügyi szűrővizsgálatokra, ahol természetesen ingyenesen felmérik az állapotot, majd ennek során feltárnak egy súlyos betegséget, amire természetesen csak a cég által kínált méregdrága terméke lehet a gyógyír. Ezeknek se szabad hinni, semmilyen esetben ne dőljünk be a kamuszövegeknek.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.