Egységben a sokféleség.

Gazdaság

Interjú: a Kimbino márkamenedzserével beszélgettünk

Interjú: a Kimbino márkamenedzserével beszélgettünk

Mai interjúnk során a Kimbino márkaigazgatójával beszélgettünk. Aki még nem ismerné, miről van szó, csak röviden: a Kimbino weboldal és alkalmazás (kimbino.hu), ami az összes népszerűn (és kevésbé népszerű) áruház akciós újságját egy helyen gyűjti, így azok bármikor, bárhonnan és ingyenesen elérhetők. A Kimbino nagyszerű asszisztens azok számára, akik folyamatosan szeretnének értesülni a boltok akcióiról, hogy többet vásárolhassanak, jobb áron – vagy azoknak, akik környezetvédelmi okokból igyekeznek visszafogni a papírfelhasználásukat.

Mi is azonnal letöltöttük és kipróbáltuk az alkalmazást – így nagyon örülök, hogy ma Nektek is bemutathatjuk ezt az új, nagyszerű projektet.

Tehát: nemrégiben ismertük meg a Kimbinot és egyelőre szerelem első látásra. Mondd, hogy csináljátok?

(Nevetve): Örülünk, hogy így látod. Sokat gondolkodtunk róla, de még annál is többet beszélgettünk az emberekkel és azokkal, akiket úgy gondoltuk, hogy egy ilyen projektben a célcsoportot alkotják majd. Úgy láttuk, az egyértelmű, hogy szinte mindenkinek fontos, hogy ha vásárol, azt a legjobb áron tegye meg, azonban minden boltot ténylegesen végigjárni senkinek sincs sem ideje, sem pedig energiája. Úgy éreztük, egyáltalán nem fair, hogy valakinek azért kell többet fizetnie, mert idő hiányában nem jut a különben mindenkinek járó akciókhoz.

Megfigyeltük emellett, hogy, bár mindenki szeretne értesülni a hipermarketek kedvezményekről, az akciós újságok nagy része azonban vagy egyenesen, vagy rövid várakozás után a kukákban landol – és még az a szerencsésebb, ha a szelektív hulladékgyűjtőkben! Az így felhalmozódó szemét mennyisége elkeserítő és azokat is elszomorítja, akik kénytelenek kidobni az újságokat. MIndannyiunk posztaládája ugyanis naponta telik meg olyan kiadványokkal, amik nem érdekelnek minket: például olyan üzletek szórólapjaival, ahová egyáltalán nem járunk és nem is tervezünk ott vásárolni. Sokan emiatt az egész kupacot, válogatás nélkül a szemétre dobják, hisz már nincs kedvük átválogatni, hátha akad özte olyan, ami érdekli őket.

Az a helyzet, magánemberként sokat  találkoztunk már ezzel a problémákkal, azonban mi sem szembesültünk vele, hogy tényleg mindenkit érint, amíg nem ültünk le beszélgetni az emberekkel.

De mondd csak, miért pont a szórólapok? Honnan jött az alapötlet, hogy ezzel a problémával kezdjetek el foglalkozni?

Az ötlet környezetvédelmi alapokon nyugszik, ami mindannyiunk szívéhez nagyon közel áll. Az erdőírtás olyan természeti probléma, aminek mindannyian isszuk a levét és függetlenül attól, hogy vidéken vagy városban élünk, így vagy úgy mindenkit érint. Úgy gondoljuk, a kérdést két oldalról közelíthetjük meg:

Az egyik az, hogy a kivágott fák helyére azonnal újakat ültetünk, amivel sokan foglalkoznak és isteni kezdeményezés. Egy fa felnövéséhez azonban évtizedek kellenek, ahhoz pedig, hogy a komplettökoszisztéma helyreálljon a területen, ennél is több idő. A másik irányból: megakadályozhatjuk a már kifejlett erdők kiírtását, például azzal, hogy mérsékeljük, vagy teljesen kiiktatjuk a papírfelhasználást. Innentől kezdve már csak egy lépés volt, hogy megvizsgáljuk, egy átlagos háztartás milyen papírt dob a szemetesbe. A szórólapok toronymagasan nyertek.

A környezetvédelem mellett más oka is volt, hogy elkezdtetek foglalkozni a projekttel?

Persze. A környezetvédelem egy nyomós indok volt, a másik a, már említett háztartások életének könnyebbé tétele. Amellett, hogy a Kimbino környezetbarát, természetesen szerettük volna, hogy hasznos is és valós problémákat old meg. A boltról boltra rohanásra nagyon kevesen érnek rá, a háztartások egy részében pedig tényleg központi kérdés az, hogy ki tudják-e a használni az akciókat. Nekik szerettünk volna segíteni.

Mik a legnagyobb, konkrét előnyei a Kimbino-nak?

Amellett, hogy a Kimbino zölden gondolkodik, rendkívül pénztárcabarát döntéseket tesz lehetővé. A felhasználók állandóan a zsebükben tudhatják a legjobb kedvezményeket. További szolgáltatásunk, hogy a friss akciókról emailt küldünk, így a használók az elsők közt értesülnek a leárazásokról, amik, különösen, ha slágertermékről van szó, épp jelentheti a különbséget aközött, hogy valaki meg tudja még venni a terméket, vagy már elfogy, mire odaér. Vannak továbbá olyan katalógusok, amik nem kerülnek ingyenesen a postaládákba, például az Avon kiadványa, a felhasználók ezt is olvasgathatják. Az alkalmazás bárki okostelefonjára ingyenesen letölthető.

Ez nagyszerűen hangzik, tudnál példát mondani, ebben a hónapban mire lesz érdemes odafigyelni?

Most, hogy a karácsonynak vége, hatalmas leszállításokra lehet számítani a hipermarketekben, az üzletek ilyenkor elkezdik leárazni az ünnepi, illetve téli termékeket. Szánkót, nagykabátot is jobban megéri ilyenkor venni, ahogy téligumit is, a szezonból kifelé haladva ugyanis ezek egyre olcsóbbak lesznek. A Kimbino persze idejében tájékoztat ezekről.

Neked nagyon szépen köszönöm – az olvasóknak pedig azt tudom ajánlani, próbálják ki a Kimbino-t, amit a Google Play áruházból ingyenesen is letölthetnek. Kellemes böngészést!

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.