Egységben a sokféleség.

Vállalkozás

Ki lehet egyéni vállalkozó Magyarországon?

Ki lehet egyéni vállalkozó Magyarországon?

Nem véletlenül tervezheti rengeteg ember egy egyéni vállalkozás létrehozását, hiszen ez számít valószínűleg az egyik legegyszerűbb vállalkozási formának Magyarországon napjainkban. Nem árt azonban tudni néhány apró, de még is kifejezetten fontos, értékes információt, illetve részletet ezen témával kapcsolatban. Például azon kívül, hogy nagyon sok mindent kell megfontolni és átgondolni a leendő vállalkozónak, azzal is tisztában kell lennie, hogy miképp lehet azt megvalósítani, mennyibe kerül, milyen költségeket von maga után.

Ki lehet egyáltalán egyéni vállalkozó? Ezt a kérdést nehéz lenne megválaszolni, ugyan is szinte mindenki akinek kipattan a fejéből a gondolat. Nézzük inkább azt, hogy a törvény szerint ki az, aki biztosan nem lehet:

-Az „aki korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen.”

-Az „aki egyéni cég tagja vagy gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja.”

-Továbbá komoly problémát jelent a „büntetett előélet” is.

Miképp működik a megvalósítás? Működhet akár online, akár személyesen, a lényeg mindkét esetben ugyan az, hogy a vállalkozói igazolvány megigényléséhez kitöltsük, majd továbbítsuk az erről szóló formanyomtatványt.

Mennyibe kerül ez a procedúra egy leendő egyéni vállalkozónak Magyarországon? 10 ezer forintos tételt jelent a vállalkozói igazolvány kiállítása, illetve pár ezer forintosat az Erkölcsi bizonyítvány beszerzése. Innentől a továbbiakban ami még felmerül, de viszont már egyéni választás kérdése, hogy mennyi pénzt is fog elvinni az nem más, mint az ügyvéd, illetve az iparűzési adó. Utóbbi fölött lehet mentesség.

Mik azok a fontos költségek amik a jövő folyamán felmerülnek? Természetesen az adózási és járulékfizetési kötelezettségek.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.