Egységben a sokféleség.

Pénzügyek

Nyugdíjkalkulátor 2015 – 40 év után ennyi lesz a nyugdíja

Fontosnak tartja pénzügyei előre tervezését, és ezt már a nyugdíjas évek előtt jóval megtenné? Sajnos tény, hogy hazánkban az állami nyugdíjrendszer szerepe egyre inkább a háttérbe szorul, ugyanis az államtól kapott nyugdíj mind kevésbé lesz elegendő arra, hogy a megszokott életszínvonalon éljenek azok, akik nyugdíjas éveiket kezdik meg.

Jogosan merülhet fel a kérdés Önben, hogy mégis mennyi nyugdíjra számíthat majd? Nem csak a tisztánlátás végett érdemes ezt tudni, hanem azért is, hogy még időben elkezdhessen takarékoskodni, megteremtve ezzel a jólétet akkor is, amikor egészségi állapotánál vagy koránál fogva már nem lesz képes a munkavégzésre.

Az életkor és a nettó munkabér függvényében körülbelüli pontossággal megállapítható a nyugdíj várható összege, melynek kapcsán valószínűleg Önben is kétségek merülnek majd fel a megélhetéssel kapcsolatban. A piaci kínálatban ma már többféle nyugdíjcélú megtakarítás is helyet kap, így az érdeklődők a számukra leginkább megfelelő ajánlat mellett tehetik le voksukat.

Jó hír, hogy állami támogatást is igénybe lehet venni, így ezekkel az összegekkel is növelt lesz a nyugdíjkorhatár elérte után hozzáférhető összeg. Természetesen lehetősége van arra, hogy bármikor kivegye pénzét, de fontos tudnia, hogy ebben az esetben az állami támogatás nem illeti meg, s azt vissza kell fizetnie. Ne feledje, nyugdíjas éveiben már egészsége megőrzésére is költenie kell, teremtsen ehhez biztos hátteret már most!

Forrás: nyugdijbiztositas.com

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.