Egységben a sokféleség.

Utazás

A téli Tihany szépsége

A téli Tihany szépsége

Ha szeretnénk egy kellemes napot vagy hétvégét eltölteni egy téli hétvégén esetleg, erre igazán remek  és pihentető helynek számít a Balaton partján fekvő Tihany. Igaz, más arcát mutatja meg, mint nyáron. de garantáltan nem lehet unatkozni, ha odalátogatunk.

A befagyott Balaton csodaszép látványt nyújt, ahogy sétálunk a parton, a fák havasak, szikrázó napsütésben a kacsák látványa, ahogy totyognak a jégen.  Barangolva az erdőben megannyi kusza lábnyom összevisszaságban hátrahagyva.  Ha szerencsések vagyunk, találkozhatunk őzekkel, esetleg rókákkal, akik csak túlélők az erdőben, és várva várják már a tavaszt.

Lovagolhatunk, ha szeretjük a lovaglást. Hisz ezt a sportot télen is lehet űzni, más a varázsa is. Ha nem akarunk, vagy egyszerűen nem tudunk lovagolni, akkor se essünk kétségbe, simán beülhetünk egy lovas kocsiba, pokróccal be is takarózhatunk, és kocsikázhatunk.

Decemberben, a tihanyi főtér is csodaszépen kivilágított, kiválóan időzhetünk, sétálhatunk estefelé is ott. A vendéglősök is szeretettel fogadnak majd, ha arra látogatunk, és benézünk hozzájuk, mert falatozni szeretnénk egy jót, és jó ízű bort is kaphatunk majd hozzá. Szilveszterkor is megannyi érdekes és szórakoztató program vár minket, ha ott töltjük el a szilvesztert és újévet.
Tehát mindenképp jól fogjuk magunkat érezni, ha az egyik hétvégén esetleg arra tévedünk, vagy ott töltünk egy havas hosszú téli hétvégét.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.