Egységben a sokféleség.

Oktatás

Első napok a bölcsődében

Első napok a bölcsődében

Bizony a bölcsődei élet nem olyan könnyű, pláne nem az első napok. Nagy feladat mind a gyereknek, és mind a szülőknek egyaránt. Fontos, hogy pozítivak legyenek az első élmények, az első benyomások a gyermek számára. Eleinte vállalni kell a szülőknek a beszoktatást, a beilleszkedést, hisz a későbbiek során ez fogja meghatározni, hogy a gyerek szeressen közösségbe járni.

Készüljünk fel a bölcsődés napokra már előtte, hogy minél gördülékenyebben menjen. És próbáljuk az otthoni napirendet a bölcsődei napirendhez igazítani, így sokat tehetünk a beszoktatás érdekében. A gyerekünk is jobban és könnyebben hozzászokhat ezáltal egy másik napirendhez, egy olyanhoz, amihez neki kell igazítania magát.

Beszéljünk a gyerekünknek a bölcsődéről, hogy milyen lesz, mi vár rá ott, de sose nevelő szándékkal. Készítsük össze előre a ruháját, a bölcsődei ruháját is. És akkor reggel legalább mi is rendben és időben fel tudunk készülni, lesz arra is elég idő. Mi se legyünk idegesek, hisz attól szegény csemeténk is ideges lenne. Viselkedjünk természetesen és vidáman, hogy most egy jó helyre fogunk menni, ahol foglalkozni, játszani fognak a gyerekünkkel.

A bölcsődében mutassunk mindent meg a kicsinek, a szekrényét, a mosdót, a csoportját is. Fontos, hogy működjünk együtt a nevelőkkel, hisz a gyerekünk érdekében mindent meg kell tennünk, hogy minél előbb sikeres legyen a beszoktatása, hogy megszeresse a bölcsődét.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.