Egységben a sokféleség.

Ingatlan

Lakásfelújítási hitel feltételei – és néhány ötlet

Lakásfelújítási hitel feltételei – és néhány ötlet

Amennyiben lakásfelújításon gondolkodunk, nézzük meg, hogy milyen támogatásokat kaphatunk. Melyek egyben olyan támogatások is lehetnek, hogy vissza nem térítendők, tehát amit megkaptunk egyszer, az a mienk is maradhat.

Csoportra is oszthatjuk ezeket a lakásfelújítási támogatásokat, kettő csoportra. Az egyik ilyen csoport, amikor csupán pénzt gyűjtünk, mivel van időnk még a felújításig. A másik, amikor már cselekedni kellene, indulhat a lakásfelújítás.

Az első csoportban előtakarékosságról lehet szó. Ezekhez tartoznak az államilag támogatott megtakarítási programok. A támogatások arányosak a befizetésekkel ezeknél az előtakarékosságoknál.

A második csoportba a lakásfelújítási pályázatok tartoznak, valamint a támogatott lakáshitelek. Ezek kiegészítik a már meglévő megtakarításainkat. Érdemes előre tervezni, és ha lehet a legtöbb lakásfelújítási támogatást vegyük fel.

 Nagyon népszerű megtakarítási formák a lakástakarék-pénztárak, hiszen felhasználhatók bármilyen lakáscélra is. Ha esetleg több támogatásra lenne szükségünk, akkor akár több lakástakarékot is indíthatun. De akkor mindegyiken eltérő kedvezményezett személyt kell megjelölni, és így évente a támogatás többszörösét is igénybe tudjuk venni.

Több típusú lakástakarék létezik, más futamidővel és más kamattal. Nagyon fontos, hogy mielőtt döntünk, hasonlítsuk össze ezeket a megtakarításokat. Érdeklődjünk utána, melyik bank kínálja számunkra a legkedvezőbb ajánlatot.

Csak lakásbővítésre lehet felhasználni az új szocpolt, valamint a tetőtér beépítésére is. Idén vehető igénybe júliustól, és 500 ezer forinttól 3.250 ezer forintig lehet a támogatást igényelni.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.