Egységben a sokféleség.

Otthon

Mitől lesz okos egy okosotthon?

Mitől lesz okos egy okosotthon?

Az építőipar jövője határozottan az automatizált és intelligens fejlesztések irányába tendál. Olyan sokat fejlődött az elmúlt években ez az ágazat, hogy ma már konkrét okosotthonos trendekről beszélhetünk, miközben mindennaposak a kapcsolódó fejlesztések, melyek alaposan meghatározzák, hogy milyen irányban induljon tovább ez a virágzó szegmens.

Csakhogy az okosotthonok terjedésével egyre több téves információt olvashatnak és hallhatnak az emberek, miközben sorra adnak át olyan okosotthonnak hívott épületeket, melyek egy-két automatizált, de egymással nem kommunikatív, teljesen különálló rendszerrel is megkapják ezt a jelzőt. Csakhogy ez ebben a formában lényegében a vásárlók, illetve az építkezők megvezetése!

Mikor beszélhetünk egy épület esetén okosotthonról?

A fenti félreértések hátterében jellemzően az áll, hogy az okosotthonok jogi határvonalai egyelőre nem kerültek rögzítésre. Vannak sztenderdek, vannak elképzelések, azonban ha valaki azt állítja, hogy egy automatizált redőny miatt már ebbe a kategóriába sorolható az adott lakás, akkor az sem tekinthető hazugságnak, legfeljebb csak félinformációnak, hiszen egy okosotthon azért ennél lényegesen többről szól.

Egységes definíció még nem létezik, de az egész alapja, hogy a ház automatizált részegységei a fűtéstől, a hűtéstől és a biztonságtechnikától kezdve, a világításon át, az árnyékolástechnikáig bezárólag képesek arra, hogy az épületet behálózó elektromos rendszer segítségével egy közös egységként működjön. Ez utóbbi a kulcsmomentum, hiszen a külön dolgozó részegységek csak automatizált megoldások, de az igazi okosház az, amikor ezek képesek egymást kiegészíteni, azaz együtt dolgozni egy közös cél érdekében.

Egy telefonról vezérelhető fűtés még nem okosotthon

Nyilvánvalóan nagyon izgalmas, újszerű és egyben futurisztikus dolog, ha olyan fűtésrendszerrel – vagy bármilyen másik szisztémával – rendelkezünk, amit lehetőségünk nyílik például okostelefonunkról irányítani. Ettől azonban a lakás még nem lesz okosotthon, és nagy valószínűséggel soha nem is lehet az, ha csak nem végzünk el rajta egy óriási átalakítást, aminek részeként már a kábelezéstől kezdve úgy alakítunk ki mindent, hogy a fűtés együtt tudjunk dolgozni az elektromos ablakokkal, az árnyékolókkal, azok a világítással és így tovább.

Minden okosotthon lelke egy központi egység, egy vezérlő, mely azt a célt szolgálja, hogy a legkülönfélébb részegységeket összefogja, működésüket optimalizálja, miközben végfelhasználói szempontból az egész házat egy gondolkodó egységgé tegye, mely a lehető legmagasabb szintű kényelmet és a lehető leggazdaságosabb működtetést tudja kínálni az egész épületnek. Nyilván egy automatikusan nyíló garázskapu vagy felkapcsolódó villany, esetleg a munkahelyről bekapcsolható fűtés is kényelmes és gazdaságos megoldás, azonban önmagában kevés ahhoz, hogy meglétükkel egy okosotthonról beszélhessünk.

Hogyan működnek az okosotthonok?

A legtöbb esetben ezen a ponton lehet megállapítani egy ingatlanról, hogy valódi okosotthonról van szó, vagy csak egy annak álcázott megoldásról. Egy igazi automatizált intelligens házat ugyanis arról ismerhetünk fel, hogy a megfelelő beállítások után minden eleme képes magától működni, méghozzá úgy, hogy az minden esetben maximálisan kielégítse az igényeinket. Ha egy házban folyamatosan távirányítókat és kapcsolókat kell keresnünk bizonyos funkciók eléréséhez, az jellemzően csak egy modern megoldásokkal felszerelt épület, semmi több annál.

Mint fentebb már említettük, az okosotthonok alapját a központi vezérlő adja, melyet jellemzően okostelefonon, táblagépen vagy valami más kapcsolódó felületen át tudunk beállítani úgy, hogy az mindig maximálisan kiszolgálja igényeinket. A beállítások végrehajtásáról a legkülönfélébb szenzorok gondoskodnak majd, így például a mozgásérzékelő indíthatja a fűtést, lehúzhatja az árnyékolókat, kapcsolhatja a villanyt, de akár elindíthatja a televíziót is vagy lefőzhet nekünk egy kávét.

Az okosotthonok vezérlése

Mivel minden egyes napunk más és más, ezért nyilvánvalóan nagyon fontos, hogy tudjuk vezérelni az okosotthonokat, képesek legyünk utólagos beállításokat végrehajtani, amihez az igazán modern rendszerek valamilyen érintőpadot kínálnak, egy okostelefonos applikációt, vagy valamilyen hangirányításra alkalmas intelligens asszisztenst. A legmodernebb okosházak már összeköthetők például az Apple HomePod-dal, az Amazon Alexával vagy a Google Home kapcsolódó termékeivel is annak érdekében, hogy nekünk csak egy parancsszóba kerüljön egy beállítás vagy egy olyan funkció előhívása, amit korábban még nem kalibráltunk.

Erre egyébiránt alapvetően nem lesz szükségük az okosotthonok tulajdonosaik, vagy csak nagyon ritkán, hiszen egy jó beállítás mellett az épület gyakorlatilag a nap 24 órájában él, miközben kiszolgálja igényeinket, pénzt és energiát spórol, miközben kimagasló biztonságot nyújt, legyen szó a vagyonvédelem bármelyik formájáról. Felszereltség függvényében ugyanis egy intelligens ház meg tud óvni minket a betörőktől, de akár a tüzet vagy a csőtörést is képes időben érzékelni, amivel kisebb katasztrófákat akadályozhat meg.

Így takarékoskodik egy okosház

A biztonság mellett azonban fontos kiemelni utolsó pontként a takarékoskodást is, hiszen sokan elképzelni sem tudják, hogy miként tud pénzt spórolni nekünk egy ilyen épület. Mindent összevetve nagyon egyszerűen, hiszen a lényeg, hogy egy ilyen ingatlan falai között soha nincs elpazarolt energia, nincs túlfűtés, sem túlhűtés, soha nem maradnak égve a villanyok, vagy bekapcsolva egy nagyobb fogyasztó, de nem tudjuk véletlenül nyitva hagyni az ablakot vagy az ajtót sem.

Az okosotthon mindig figyeli például a külső környezetet és ahhoz igazítja a fűtést vagy a hűtést, érzékelők biztosítják, hogy a villany lekapcsoljon, amennyiben nincs senki a helyiségben, de ha odakint elég fény van, a világítás helyett inkább az árnyékoló mozdul meg azért, hogy mindig a beállított fénymennyiség legyen az adott helyiségben. A legjobb azonban, hogy a ház működéséről statisztikák kérhetők, azok kielemezhetők, így a rendszer állandóan finomhangolható, amihez ráadásul ma már nagyon egyszerű kezelhetőség társul, így programozói tudásra sem lesz szükségünk ahhoz, hogy elboldoguljunk saját okosotthonunkban.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.