Egységben a sokféleség.

Otthon

Robotporszívót felmosásra? Erre figyeljünk oda a választáskor!

Robotporszívót felmosásra? Erre figyeljünk oda a választáskor!

Egyre több háztartásban jelennek meg a robotporszívók, melyek évről-évre elképesztő mértékű fejlődést tudtak produkálni. Emiatt ma már ezek a háztartási gépek igazi multifunkciós eszközök, melyek nemcsak a porszívózásban, hanem otthonunk felmosásában is nagy segítséget nyújthatnak. Aki azonban nem túl járatos a témában, az bizonyára nagyon nehezen igazodik el az egyre bővülő termékkínálatban.

Amennyiben tehát olyan robotporszívót akarunk vásárolni otthonunkba, ami az alapvető száraz takarítás mellett a felmosás funkciót egyaránt képes ellátni, akkor lényeges kellő körültekintéssel választani, hiszen könnyedén csalódás lehet a vége. Eleve nem minden robotporszívó rendelkezik ilyen lehetőséggel, de ha mégis, akkor sem éri el a funkcionalitás terén az elvárható szintet. Ha szeretnénk jól dönteni, az alábbiakat mindig vegyük figyelembe.

Felmosás helyett inkább nedves feltörlés

Amit mindenképpen le kell szögeznünk a téma kapcsán, hogy a jelenlegi piacon elérhető összes robotporszívó sem képes helyettesíteni vagy kiváltani egyelőre a hagyományos emberi munkát a felmosás tekintetében. Míg a száraztakarítás esetén már nagy konkurenciát jelentenek a hagyományos porszívóknak, addig a felmosás funkciót esetükben inkább egyfajta nedves feltörlésnek tekinthetjük, aminek nyilván típusonként megvannak a teljesítménybeli különbségei.

Merthogy miként működik ezeknél az eszközöknél a felmosás? Adott bennük egy víztartály, amibe eleve csak tiszta víz tölthető jelenleg. Ezt a vizet vagy csepegtetéssel vagy beépített vízpumpával képesek eljuttatni közvetlenül a talajra vagy az úgynevezett mop kiegészítőre, mely gyakorlatilag egy az alsó felükön elhelyezkedő tartós törlőrongy. Ennek a mopnak a talajra szorításával, illetve az áramló víz segítségével tudják ellátni a felmosási feladatot.

Hogy ez mennyire hatékony? Ma már ennek is megvannak a kiemelkedőbb szereplői, 2020 legjobb robotporszívói például már egészen ügyesek voltak ebből a szempontból, de a hagyományos felmosást még egyik sem tudta kiváltani. A sarat, a cipőről leolvadt havat vagy például a nagyobb darabokból álló szennyeződéseket például még nem tudják makulátlanul eltüntetni, ellenben a kisebb kosszal, a nagy mennyiségű letapadt porral vagy éppen az odaszáradt üdítőmaradékkal viszont a legtöbb már elboldogul.

Amit egy robotporszívónak tudnia kell a felmosáshoz

Adja magát a kérdés, hogy melyek azok a feltételek, melyeknek teljesülnie kell ahhoz, hogy egy robotporszívó képes legyen a hatékony felmosásra.

  • Lényeges mindenekelőtt a nagy víztartály. Legyen legalább 2-3 deciliter fogadására alkalmas, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egy átlagos méretű lakást megfelelően fel tudjon mosni.
  • Nagyon fontos a megfelelő vízadagoló rendszer. A csepegtetős megoldások nem a legszerencsésebbek, ellenben a vízpumpás adagolóval ellátott robotporszívók már meglepően jó eredményeket tudnak produkálni.
  • Nem elhanyagolhatatlan továbbá a jó minőségű mop megléte. Egy bizonyos szint felett ezekre már nem nagyon szokott panasz lenni, amire a leginkább ügyeljünk, hogy a kérdéses alkatrészek 3-6 havonta csereéretté válnak, és fontos, hogy tudjunk helyettük újat vásárolni.
  • Ezen felül a megfelelő szoftveres háttér sem elhanyagolható. Egy robotporszívó tudását – pláne a felmosás terén – nagyban befolyásolja a megfelelő applikáció, melyben beállíthatunk olyan zónákat, ahol soha ne mosson fel, szabályozhatjuk a vízadagolást és így tovább. A hatékonyság tekintetében ez rendkívül fontos!
  • Hogy robotporszívónk mindig kellő pontossággal és alapossággal tudjon dolgozni, elengedhetetlen a megfelelő navigációs rendszer. A LiDAR szenzoros vagy kamerás megoldások például már meglepően ügyesen közlekednek a lakásban, és megfelelően képesek kezelni azokat a zónákat, ahol nem kell takarítaniuk.

A jövő nagy változásokat hoz

A háztartási gépek piacán jelenleg a robotporszívók tekinthetők a legdinamikusabban fejlődő szegmensnek, így nem meglepő, hogy a jövőben rendkívül nagy változások várhatók, melyek között találunk gyártó-specifikus és teljesen általános megoldásokat is.

Példának okáért a mesterséges intelligencia a jövő robotporszívóinak egyik meghatározó pontja lesz. Rendkívül lényeges ugyanis, hogy ezek a kis automatizált eszközök ne csak feltalálják magukat a lakásban egy előre beállított automatizáció mentén, hanem képesek legyenek tőlünk teljesen függetlenül fejlődni. A mesterséges intelligencia képes az állandó tanulásra és tapasztalatszerzésre, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a robotporszívó munkája – a felmosás tekintetében is – folyamatos fejlődést mutasson fel minden használat után.

Ezen felül természetesen hardveres szinten is jelentős előrelépés tapasztalható majd a jövőben a robotporszívók piacán. Bár sok gyártó még nem hozta nyilvánosságra kapcsolódó terveit, azonban vannak előremutató fejlesztések. Elég csak a Xiaomi Roborock S7-re gondolni, mely egészen új szemszögből, továbbfejlesztett alkatrészekkel és minden eddiginél aprólékosabb munkával szeretné biztosítani, hogy a robotporszívók a jövőben a felmosás tekintetében is egyre hasznosabb társaink lehessenek a lakásban, és néhány éven belül teljesen le tudják venni a munka terhét a lakókról.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.