Egységben a sokféleség.

Ingatlan

Tavaszi nagytakarítási sorrend és néhány ötlet

Tavaszi nagytakarítási sorrend és néhány ötlet

Jön a szebb idő, jön a tavasz. Az idő kezd alkalmas lenni egy alapos nagytakarításra az otthonunkban. Ezzel szebb és jobb illatú lesz a lakásunk. Vendégeket is ezután bátrabban fogadhatunk majd.

Első lépésként válasszunk egy szebb napot, amikor ragyogó napsütés van, hisz ilyenkor a takarítás se fárasztó nagyon. Persze mi is érjünk rá egész nap, ezt is vegyük figyelembe.

Kezdjük egy alapos szellőztetéssel, a friss levegő jót tesz a lakásnak is, és az embernek is. Majd pedig portalanítással induljon a takarítás, föntről lefelé haladjunk. A mennyezettel indítsuk, majd a szekrények teteje következzék, azután a magasabb polcok, és így haladjunk egyre lejjebb, egészen a padlóig. Minden egyes helységnél portalanítsunk, persze közben a poros tárgyakat is töröljük át egy enyhén vizes szivaccsal.

A szemeteket, mellyel útközben találkozunk dobjuk el. A fölösleges és nem használt tárgyakat jó ötlet eltenni, hiszen csak a helyet foglalják, és a zsúfoltságot keltik. A ruhákat, amiket nem használunk, szintén érdemes egy külön zsákba vagy dobozba pakolni, ezáltal felszabadul néhány hely a szekrényünkben is.

Törölgessük le az ajtókat is, valamint az ablakokra is ráfér egy tisztítás. Majd pedig alaposan porszívózzunk fel, a sarkokban is, minden zúgot. Nehogy maradjon egy kósza pókháló is. Ott is érdemes porszívót használni, ahol nincs szőnyeg, valamint a rekamét, fotelt is. Végül, ha mindennel készek vagyunk, utolsó simításként mossunk fel. Majd élvezzük a tiszta lakást, pihenjünk.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.