Egy új globális egészségügyi válság van feltörekvőben, méghozzá a fertőző betegségek.
Egészen a közelmúltig ez a globális háború sikeresen működött. Azonban jöttek új fertőző betegségek, amikre nem készültek fel sem az orvosok, sem a tudósok.
A régi betegségeket már majdnem mindet felszámolták. Himlőt például. Gyermekbénulást is, leprát is. De a többivel nem nagyon bírnak. A fertőző betegségek továbbra is vezetik a világ halálozási listáját, ahol évente mintegy 52 millió ember hal meg. És ebből körülbelül 9 millió csak a gyermek.
Vannak betegségek, melyek korábban földrajzi helyhez voltak kötve, mint például a kolera, most bárhol megjelenhetnek, ez a sajnálatos hír. No meg újabb betegségek jelentek meg, gyors terjedésnek indultak, mivel ellenállóbbá váltak az antibiotikumokkal szemben, és a betegséget hordozó rovarok pedig ellenállók lettek a rovarölő szerekre. Ez pedig az emberekre nézve elég ijesztő.
A szegénység növekszik. Több 100 millió ember él úgy, hogy az életkörülményei miatt veszélyben van az élete. A világnak több, mint egyötöde él mélyszegénységben. Majdnem minden harmadik gyermek alultáplált. A megkérdezettek felének a világon nincs rendszeres hozzáférése a legszükségesebb alapvető gyógyszerekhez.
A népességnövekedés következtében városiasodás is bekövetkezik, ami azt jelenti, hogy sok millió városlakó kénytelen zsúfoltan élni egészségtelen körülmények között, ahol a tiszta víz és a higiénia hiánya nyújt jó táptalajt a fertőző betegségeknek. Valamint az emberi beavatkozás a trópusi esőerdőkben. Ahol olyan rovarok élnek, melyek magukban hordozzák ezeket a fertőző betegségeket, mint a malária vagy a sárgaláz, és még más, ismeretlen fertőző betegségeket.
Hozzászólások
Szóljon hozzá!