Egységben a sokféleség.

Autóipar

Eredetiségvizsgálat menete és ára 2014-ben

Eredetiségvizsgálat menete és ára 2014-ben

Autóvásárlás előtt mindenképpen számolni kell az eredetiségvizsgálat elvégeztetésének költségeivel, hiszen mindegy, hogy magánszemélytől, kereskedésből történik a beszerzés, az átíráshoz mindenképpen szükséges ez. Célja a gépjármű egyedi azonosítóinak ellenőrzése, mégpedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt technológia alapján. Az alvázszám és a motorszám vizsgálata azért is fontos, mivel ezzel kiszűrik az esetleges bűncselekményen átesett autót. A kilencvenes évek végén bevezetett eljárásnak köszönhetően mára visszaesett a lopott gépjárművek forgalomba kerülése.

Ezért kötelező az eredetiségvizsgálat a következő esetekben:

  • külföldről behozott gépjármű
  • Magyarországon vásárolt gépjármű
  • új gépjármű első forgalomba helyezésekor
  • már forgalomból kivont autók újra forgalomba helyezése
  • alvázcsere
  • motorcsere esetén.

A forgalmi engedély, a személyi igazolvány valamint a lakcímkártya mindenképpen szükséges, hogy nálunk legyen, amikor eredetiségvizsgálat céljából felkeressük az egyik, erre kijelölt szervizt, vizsgáztató telephelyet. A szakember ellenőrzi a gépjármű adatait, ami után a hatósággal egyeztet, és amennyiben minden rendben van, akkor állítja ki a vizsgálatot kérő számára az igazolást, ezt 60 napig használhatjuk fel.

Ha például egy hónap múlva újra adásvételre kerülne a sor, az új tulajdonosnak ismételten el kellene végeztetnie az eredetiségvizsgálatot. Ami még fontos, hogy a tulajdonjog megváltozását 15 napon belül be kell jelenteni. Javasolt még az adásvételi szerződés aláírása előtt a vizsgálatot eszközölni, ezáltal használt gépjármű esetén elkerülhetjük a bajt. Az árak 17 000 és 20 000 forint között mozognak.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.