Egységben a sokféleség.

Biztonság

Fontos az óvatosság

Fontos az óvatosság

Ilyenkor az ünnepek közeledtével egyre többen megyünk bevásárolni, ajándékot venni. Éppen ezért megtelnek a bevásárlóközpontok emberekkel, és nagy a tömeg. Mire figyeljünk, mire ügyeljünk, hogy elkerüljük a lopásokat valamint az egyéb bűncselekményeket? Néhány tipp következik, amiket persze jobb szem előtt tartani, különben hamar áldozattá válhatunk mi is.

Köztudott, hogy a tömeg mindig vonzza a zsebtolvajokat. Mivel vidáman vásárolgatunk, esetleg beszélgetünk önfeledten, gondtalanul, és nem nagyon figyelünk egyéb dolgokra, és ez együtt jár az óvatlansággal. Mit is tegyünk, hogy elkerüljük a bajt?

Az első, amit tehetünk, hogy megtervezzük a vásárlást, mivel a túlságosan is vonzó ajánlatok csak figyelmetlenné tesznek minket. Az is számít, hogy a nagyobb mennyiségű készpénzt ne egy helyen tartsuk, valamint lehetőleg ne egyedül induljunk el a bevásárló körutunkra.

Bankkártyás fizetéskor semmiképpen se adjuk ki a kezünk közül a kártyát, és ne engedjük, hogy azt átvigyék egy másik helységbe ügyintézés céljából.  A táskát is úgy hordjuk, hogy ne férjenek hozzá a tolvajok. Lehetőleg a testünkön keresztbe átvetve.

A pénztárcánkat ne tegyük a bevásárlótáska tetejére vagy aljára, mivel könnyen szemet szúrna a tolvajoknak. Továbbá fontos, hogy az autónk utasterében se hagyjunk semmit. Például bármilyen megvásárolt árut, laptopot, mobilt, kulcsot. Könnyen észreveszik a szemfüles tolvajok, és feltörik az autónkat, míg mi bent vásárolunk.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.