Egységben a sokféleség.

Esemény

Forma 1 jegyek

Forma 1 jegyek

Már csak néhány nap van addig, míg hazánkban is újra fel felbőgnek a motorok, és az autósport szerelmesei újra három napon keresztül élvezhetik a csúcstechnológiával készült járgányok, és a profi pilóták közelségét. A Forma 1 jegyek már régóta megvásárolhatóak az interneten a Magyar Nagydíjra, s akik az utolsó percekre hagyták a vásárlást, ők is hamarosan kézhez kapják jegyeiket.

A leginkább persze a tribünökre volt érdemes a Forma 1 jegyek közül válogatni, hiszen ezekről a sorszámozott helyekről a legjobb a rálátás a pályára és a kivetítőkre. Akik azonban nem engedhetik meg maguknak ezt, mégis szeretnének a „száguldó cirkusz” részesei lenni erre a pár napra, nos, ők az állójegyek közül válogathatnak, melyek a pálya körül, a füves területen vannak.

A Forma 1 jegyek értékesítői természetesen gondoltak azokra is, akik nagyobb fős társasággal, extra szolgáltatásokat szeretnének igénybevenni a Hungaroringen, számukra a Forma 1 Paddock Club ajánlott. Saját kivetítő, légkondicionált helyiségek, személyzet, vendéglátás és további minőségi szolgáltatások járnak a VIP lehetőséggel.

A Hungaroringen már számtalanszor lehettünk szemtanúi látványos előzéseknek, mókás jelenteknek, vagy akár drámáknak is, s nagy valószínűséggel idén is sok izgalmat tartogat majd a verseny. Azoknak pedig, akik most nem a helyszínen izgulják végig a futamot, a televíziós közvetítés is bizonyára kitűnő kikapcsolódást jelent a szombati, vasárnapi délutánokra.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.