Egységben a sokféleség.

Biztonság

Gyerekbiztos lakás és nappali kialakítása

Gyerekbiztos lakás és nappali kialakítása

A kicsi gyerekek számára olyan lakást kell kialakítani, minden helységet, mely a számukra a lehető legbiztonságosabb. Hiszen a mindennapjaikat ott töltik, ott játszanak, futkosnak. Előzzük meg a bajt, és ettől mi is nyugodtabban tudjuk tenni az otthoni munkáinkat.

Az asztaloknál érdemes figyelni, hogy lekerekített sarkosakat vegyünk, hogy megvédjük a babát attól, hogy beüsse a fejét. De, ha nem akarjuk lecserélni az asztalokat, akkor mi is vehetünk rájuk sarokvédőt. A legtöbb nagyobb áruházakban vagy baba boltokban kapható ilyen.

A konnektorokra is figyeljünk, főleg, ha látható helyen van. Használjunk olyan védő dugót, melyet a konnektorba lehet helyezni. Minden helységet nézzünk át, főleg azokat, melyekhez a kicsi könnyen hozzáférhet. Így megóvjuk egy esetleges áramütéstől.

Érdemes az üvegpoharakat felcserélni műanyagpoharakra. Azok nem balesetveszélyesek. Az edényeket, tányérokat se hagyjuk szanaszét, ha már nem használjuk. A parkettát teljesen csúszásmentessé csináljuk meg az egész lakásban. Takarítani is gyakran szükséges, hisz a koszos otthon ronthat a baba egészségén, és nem is nyújt szép látványt sem.

A konyhában tegyük el a késeket, és minden más eszközt, ami árthat a kicsinek. Ha nagy a hely valamint a konyha egy légtérben van a nappalival, eleinte járókába tegyük a babát, azzal közlekedjen. A fölösleges dolgokat, melyeket nem használunk, és még veszélyesek is, inkább zárjuk el a szekrényekbe.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

©2019 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.