Egységben a sokféleség.

Szórakozás

Időtöltő játékok gyerekeknek, fiataloknak

Időtöltő játékok gyerekeknek, fiataloknak

Ha szeretjük a logikai játékokat, akkor szeretni fogjuk ezt a játékot is, mivel ez a logikus gondolkodásra épül. Nem kell mást csinálni, csak kijutni az ajtón. Ha van némi időnk esténként, akkor remek elfoglaltságot ígér ez a szórakoztató és elgondolkodtató játék.

A 100 doors nevű játék 100 ajtóról szól, ami 100 különböző rejtvényt is jelent. Persze mindegyiket másképp kell megoldani. Van, ahol a mobilt el kell forgatni, van, ahol rázni kell rajta. De van olyan is, ahol csak simán követni kell a logikát az adott eszközök felhasználásával. Néhány óra alatt lehet teljesíteni a pályákat, persze attól is függ, ki mennyi logikával rendelkezik. Értelemszerűen csak akkor jutunk a következő ajtóig, ha sikerül az adott pályát teljesíteni.

A játékot letölthetjük az okostelefonunkra ingyenesen, vagy a tabletre is le lehet tölteni. És egy unalmasabb délutánra vagy estére igazán remek elfoglaltságot ígér. Akár többen is lehet játszani, persze mindenki a saját eszközén, és így versenyezhetünk, hogy ki éri el hamarabb az adott szintet. Jobb program, mint mondjuk egy film megnézése, mert tornáztatja az agyat, gondolkodásra sarkallja az embert. Kell ilyen is, ne csak bambán üljünk a tévé előtt.

Ha elakadtunk az egyik pályán, lehet találni hozzá segítséget az interneten. Csak üssük be a keresőbe a játék nevét és a pálya számát, hogy hol akadtunk el. De ezt csak a végső esetben használjuk, ha abszolút semmi értelmes megoldást nem tudunk.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.