Egységben a sokféleség.

Szórakozás

Készségfejlesztő játékok, melyek egy gyerekszobából sem hiányozhatnak

Készségfejlesztő játékok, melyek egy gyerekszobából sem hiányozhatnak

Vannak gyerekjátékok, melyek szinte nélkülözhetetlenek a gyerekszobából. Mivel hatékonyak a gyerek fejlődésében. Persze nem is fog unatkozni a gyerek, ha mindig van mivel játszania. És az a legjobb, amikor magától lefoglalja magát, azzal a játékkal, amelyikkel szívesen játszik.

Az építő jellegű játékok fejlesztik az ügyességet, megtanítják felismerni a térbeli viszonyokat, és a logikai képességre is jó hatást gyakorolnak. Ovódás korban legó is adható a gyereknek.

Már fél éves korban érdemes felolvasni a babáknak, mivel így hamarabb fog fejlődni a beszéd készségük. És érdemes játékos hanglejtéssel olvasni.

A vizuális érzékelésre, a kreativitásra, az alkotó kedvre és a fantáziára is pozitív hatást gyakorolnak a rajzos-festős tevékenységek. Később már magától is fog rajzolni, vagy alkotni a gyerek.

Kislányoknak és kisfiúknak egyaránt lehet húzható, tolható kerekes, guruló játéka. A madzagra kötött guruló vagy a tologatható játékok fejlesztik a ritmus érzéket, hiszen a gyereknek úgy kell szabályoznia a tárgy mozgását, hogy az összehangolt legyen a járásával.

Végül a baba se hiányozhat a kislányok szobájából. Ezeket a babákat öltöztethetik, beszélhetnek hozzájuk. És a babákat is beszéltethetik. Akár eljátszhatják az aznapi iskolai napot. Vagy bármit is játszhatnak a babákkal. Megfigyelhetik, hogy a szüleik hogyan viselkednek velük, és akkor ők is úgy fognak játszani. A kisfiúk meg a macikat szeretik inkább.

 

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.