Egységben a sokféleség.

Nyugdíj

Nyugdíj előtti álláskeresési segély

Nyugdíj előtti álláskeresési segély

Az a személy kapja meg nyugdíj előtt az álláskeresési segélyt, akik az alábbi feltételeknek felelnek majd meg. Aki álláskeresőnek minősül az mindenképpen megkapja, az is aki nem részesül táppénzben, valamint az is aki nem jogosult baleseti rokkantsági nyugdíjra. Az is megkapja akinek nem sikerült önerőből állást találnia, valamint aki munkát szeretne vállalni, de nem sikerül neki, ráadásul az állami szerv sem tud neki munkát ajánlani.

Akkor is kap álláskeresési segélyt az adott nyugdíj előtt álló álláskereső, hogyha 90 napon keresztül álláskeresési járadékban részesült, de kimerítette azt. A másik fontos szempont, hogy 5 év legyen hátra a tényleges nyugdíjig és bizonyítható, hogy minimum 45 napon keresztül részesült álláskeresési járadékban, valamint rendelkezni kell azzal a szolgálati időmennyiséggel, ami szükséges a nyugdíjazáshoz.

Az is élhet a lehetőséggel, aki esetében az előírt körülmények között munkába állás miatt szűnt meg az álláskeresési járadék folyósítása és nem lett jogosult ismételten erre az ellátásra. Attól a naptól aktív a segély, amelyik napon benyújtottuk azt. Tehát onnantól számít aktívnak a segítség, ha beadtuk a kérelmet.

Igénybe venni pedig addig lehet, amíg nem kaphatja meg az illető a baleseti rokkantsági nyugdíjat vagy az esetleg a baleseti nyugdíjat. A nyugdíj előtti álláskeresési segély iránti kérelmet a Fővárosi, illetve megyei kormányhivatal munkaügyi központjába kell beadni, természetesen a lakhely szerint illetékes kirendeltségen.

 

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.