Egységben a sokféleség.

Nyugdíj

Nyugdíjemelés mértéke 2015-ben mennyi lesz?

Nyugdíjemelés mértéke 2015-ben mennyi lesz?

A nyugdíjemelés minden évben felmerülő kérdés a nyugdíjasok számára. Az azonban tudható, hogy a nyugdíjak emelése minden esetben a várható inflációtól függ, ugyanis a 2011-es nyugdíj törvény kimondja, hogy a gazdasági helyzettől függetlenül a nyugdíjakat minden évben az infláció mértékével megegyező mértékben kell megemelni.

A 2015-ös év sarokszámai még nincsenek meg, illetve amelyek meg vannak, azok is változhatnak még, mivel a költségvetési tárgyalások még előttünk vannak. A 2015-ös évben a tervek szerint 2,7 %-os hiánycéllal számol, és ehhez 2,8 %-os inflációval. Ebből következtethetően a várható nyugdíjemelés minimum 2,8 % körül várható majd. Azonban előfordulhat az is, hogy az infláció meghaladja a tervezett szintet.

Ebben az esetben, ha az inflációs különbség a tervezett és a valóságos között meghaladja az 1 %-ot, akkor az adott év novemberében egy kiegészítő nyugdíjemeléssel kerül rendezésre ez a különbség. A kiegészítő emelés január 1-ig visszamenőlegesen történik majd meg. Abban az esetben pedig, ha a különbség nem éri el az 1 %-ot, akkor novemberben egy összegben fog kifizetésre kerülni ez a különbözet.

A nyugdíjemeléshez hozzá tartozik még, az un. Nyugdíjprémium is. Azonban a nyugdíjprémium kifizetésére csak abban az esetben kerül sor, ha az ország aktuális évi GDP emelkedése várhatóan meghaladja a 3,5 %-ot. Amennyiben ez megtörténik, akkor a nyugdíjprémium kifizetése is november hónapban fog történni.

hozzászólások

Hozzászólások

  • Juhász Imréné szerint:

    én csak azt szeretném meg kérdezni önöktől Hogy akinek házastársi pótlékja van mert mert ugye az ötvenes években családot neveltek ,mint az én anyám is és az apukám nem engedte dolgozni ezért van házastársi pólék most ezek az emberek miért nem kapnak semmit pedig dolgoztak ők annyit mint egy gyári munkás.Azért 3gyereket nevelt fel az én anyám tiszteséggel és ezt nem méltányolják sehol most 88-éves és 6-éve agysorvadásos és a 14.500frt egy gyógyszerre elég.legyenek szivesek ha lehet valami kis kapu azt irják meg nekem ,,,,

  • Szóljon hozzá!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    ©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.