Egységben a sokféleség.

Esemény

Palkonyai nyitott pincék napja

Palkonyai nyitott pincék napja

Nemsokára itt a Pünkösd. A család újra együtt tölthet egy remek hétvégét. Ekkor érdemes ellátogatni Palkonyára, ahol kiváló programokkal várják az érdeklődöket, a pihenni, szórakozni vágyókat. Tehát hasznos és kellemes kirándulás lehet a család minden egyes tagja részére. A rosszkedvet pedig érdemes otthon hagyni.

Pünkösd ünnepén remek lehetőség egy falusi látogatás. Nagynak, kicsinek valódi élmény. Hiszen számos érdekesebbnél érdekesebb programokkal találkozhatnak a családok. Garantáltan nem lehet majd unatkozni. A borkedvelőknek szintén kedvező lehetőség adódik. Mivel valódi műemlék pincékben megízlelhetik a finom borokat.

Persze a borkostolás mellett másra ugyanúgy lesz lehetőség. Lovasbemutatóban gyönyörködhetnek majd a nézők. De ez mellett a gyerekek felülhetnek a pónik hátára. Sőt néhány együttes fel is lép a faluban, őket úgyszintén érdemes meghallgatni. Kirakodóvásár szintén lesz. Este pedig a kihagyhatatlan utcabálban vehetnek részt a táncos kedvű fiatalok, és idősebbek.

A gyerekek ugyancsak jól érezhetik magukat. Hiszen számukra szintén kiváló programokat szerveznek. Míg a mama, papa esetleg borozik vagy sétál, addig a gyerek például kézműves foglalkozáson vehet részt. Persze ha ügyetlen, az se gond, akkor vegyen részt egy csodás bábelőadáson. De ezen felül lovagolhat, ijászkodhat kedvére. Unatkozásra nem lesz lehetőség. Tehát idén is várják a látogatókat Palkonyán. Ahol a hangulat remek lesz. Megszomjazni, megéhezni sem fognak a látogatók.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

©2019 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.