Egységben a sokféleség.

Internet

A facebook használatának veszélyei – mire figyeljünk?

A facebook használatának veszélyei – mire figyeljünk?

A mostani korban úgy tartják, hogy aki nincs fenn a Facebookon, az nem is él. Természetesen ez nem igaz, viszont arról az emberről igazán keveset tudhatunk csak meg. Vannak, akik idősebb korban regisztrálnak csak, míg mások már babakorukban felkerülnek.

Sok képet megosztanak egyes emberek, de nem is gondolnak bele, hogy esetleg veszélynek is kitehetik környezetüket és magukat is azzal, amit megosztanak az idővonalukon.

Nem érdemes túl sok képet feltenni, mivel ezekkel vissza is élhetnek, és az erotikusabb képek esetleg átkerülnek egy másik oldalra. Valamint előfordul, hogy a főnökök vagy főnök jelöltek nézegetik az alkalmazottaik profilját, és történt már meg, nem is egyszer, hogy kirúgtak embereket a feltöltött képeik miatt.

Fölösleges mindig kiírni, hogy éppen merre jár az ember. Ezt mások is tudhatják akkor, és esetleg jó ötletet adni se igen jó a betörőknek, hogy éppen mikor üres a lakás. Valamint nem kell mindent megosztani, minden szennyest kiteregetni, a Facebook nem erre való.

Ismerősnek se mindenki megbízható. Olyan ismerőse legyen az embernek, akit valóban ismer, mivel ki tudhatja, mit hoz majd az élet. Valamint nem kell régebbi dolgokat megosztani, amik már 2-3 éve történtek meg. Szerelmi bánatot se okos dolog mindig kiírni. Ha valami bántja az embert, beszélje meg valakivel, a Facebook nem erre való.

Minden adatot se kell megadni, és nem is okos, ha látszanak ezek az adatok. Ha már meg vannak adva, legalább úgy legyen beállítva, hogy csak az illető lássa. Persze mindenki úgy alakítja, és úgy használja a közösségi oldalt, ahogy akarja, ahogy neki a legkedvezőbb. De nem árt tisztában lenni a veszélyekkel is.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.