Egységben a sokféleség.


Az internetes vásárlás előnyei és szokásai

Vannak, akik a plázákban szeretnek vásárolgatni, míg mások inkább az interneten való vásárlást tartják előnyben. Nevezhetjük ezt is egyfajta hobbinak. Otthon a meleg fotelből vagy ágyból megrendelni például az előre kinézett okostelefont, ez az igazi ....

Internetes levelezés nyelvtanulás céljából

Sok mindenre használhatjuk az internetet. Filmnézésre, zenehallgatásra, játékokra, tanulásra valamint levelezésre is. Ha tudunk egy idegen nyelven legalább alapfokon beszélni, írni, akkor a legjobb módja, hogy jobban megismerjük a nyelvet, hogy levelezünk az adott nyelvet ....

Hasznos időtöltés az interneten

Ha van sok szabadidőnk, használjuk ki okosan, például este pár óra, vagy délután. Főleg, ha azt az interneten szeretnénk eltölteni. Néhány fontos szempontot azonban érdemes figyelembe venni, ha nem szeretnénk, hogy a gépünk meghaljon. Olvassunk híreket, ....

Online társkeresési tanácsok

Mostanában egyre jobban elterjed az a szokás, hogy az interneten nem csak zenét hallgatunk, filmet nézünk, ismerősökkel beszélgetünk, játszunk, vásárolunk, hanem már társat is választunk. Létezik néhány igen fontos dolog, amit muszáj szem előtt tartanunk, ....

A Facebook nélkül nincs élet se

Hihetetlen, de nem bírja ki több, mint 400 milliónyi ember, hogy naponta ne látogasson fel a Facebook profiljára, és ne osszon meg néhány fontos és nem fontos dolgot magáról. Pedig, ha megnézünk egy-egy ember profilját, ....

Oroszország is fontolgatja az internetadó bevezetését

Oroszországban egy szakmai szervezet, mely a szerzői jogokkal foglalkozik, az internetadó bevezetését javasolta. Szergej Fedotov, aki az Oroszországi Jogtulajdonosok Szövetségének vezérigazgatója azt javasolta, hogy aki akár mobiltelefonról, vagy asztali gépről kapcsolódik az internethez, havonta mintegy 25 rubelt ....

Hogy biztonságosabb legyen a vásárlás a Vaterán

Ha eladni szeretnénk dolgokat, mert mondjuk otthon már feleslegessé váltak például a kinőtt ruhadarabok, vagy nem kellenek a bútorok, de nem akarjuk eldobni őket, mert még használhatóak. Akkor mi sem egyszerűbb, felrakjuk az egyik internetes ....

Tippek, ötletek facebook oldal üzemeltetéséhez

Szeretjük a facebookot használni. Sok időt töltünk el ott. Beszélgetünk ismerősökkel, játszunk, olvasunk híreket,  megosztunk eseményeket és gondolatokat, és persze használunk facebook alkalmazásokat ez idő alatt. Kedvelünk sok-sok érdekes oldalt. Ha van egy oldalunk, szeretnénk elérni, ....
©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.