Egységben a sokféleség.

Nyugdíj

Testmozgás 60 év felett, avagy nyugdíjasan is fitten

Testmozgás 60 év felett, avagy nyugdíjasan is fitten

Idősebb korban sem szabad elhagynia magát az embernek. Sokan inkább a kényelmet szeretik, és alig mozognak. Pedig egy kis mozgás még nem tud megártani.

Nem kell nagy tornára gondolni, elég lehet napi 30 perc séta is. Ha szereti, közben nézelődhet is. Vagy bevásárlás közben tesz egy nagy sétát.

Győrben felavattak egy olyan játszóteret, ami az időseknek készült. Ott kedvükre mozogva játszhatnak. Még kevesen használják, talán szégyenlősek még, de idővel be fog majd népesülni a játszótér, reméljük, pláne ha majd jobb idő lesz, napsütés mondjuk vagy tavasszal.

Nem szabad ellustulni. A csontoknak, az izmoknak, és az egész szervezetnek nem tesz jót, ha nem mozog eleget. Sokan félnek elkezdeni, belevágni. Pedig nagyon egyszerű az egész. Eleinte séta is megteszi, és abban semmi nevetséges sincsen. Mert sokan talán attól is félnek, hogy nevetségesekké válnak.

Az ember izomzata is leépül a korral, valamint az idegrendszer sem úgy működik már, mint fiatalon. Különösen az egyensúlyozó rendszer és a látás-hallás romlása kiemelendő a testmozgás szempontjából.

Több száz tanulmány igazolta már a mozgás krónikus betegségekre gyakorolt jótékony hatását. Nincs ez másképpen a mozgásszervi betegségekkel sem, e problémák edzéssel szintén megelőzhetők. Kevesen tudják, hogy idősebb korban a már kialakult kórképek esetén is igen hasznos a testmozgás: egyértelműen javíthat a betegségen.

hozzászólások

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

©2024 Euvonal.hu – Euvonal. Minden jog fenntartva.