|
 |
| Megkezdődött a helyezkedés az EP-ben
2009. június 25. - EurActiv.hu
Az Európai Parlament két legnagyobb politikai csoportja a hét elején újraválasztotta vezetőit, és ezzel hivatalosan is megnyitották a képviselőházon belüli főbb posztokért folyó versenyt. A szocialistákat tömörítő második legnagyobb frakció újjáalakult és nevet változtatott.

Joseph Dault elsöprő többséggel választották újra az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja, a jobb-közép Európai Néppárt (EPP) vezetőjévé.
A frakció 228 jelenlévő tagja közül 225-en szavaztak a francia származású politikusra. A júniusi EP-választást követően felállt képviselőházban az EPP összesen 264 taggal rendelkezik.
A szocialista frakció ezzel szinte egy időben erősítette meg vezetői helyén Martin Schulzot, vagyis a német származású képviselő folytathatja pályafutását az EP második legnagyobb frakciójának élén. Schulzra a jelen lévő 163 képviselőből 144-en szavaztak.
Miután a szocialistáknak jelentős visszaesést kellett elkönyvelniük a választások után, úgy döntöttek, kibővítik a frakciót. Az Olasz Demokrata Párt csatlakozását követően a csoport új nevet is kapott, így az EP második legnagyobb frakcióját tegnap óta az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (Progressive Alliance of Socialists & Democrats in the European Parliament - PASDE) hívják. A 21 olasz képviselővel kiegészült baloldali csoport így 183 tagot számlál.
A Zöldek részben szintén újraválasztották a vezetőséget. Daniel Cohn-Bendit maradt a kettős elnökséggel irányított csoport élén. A Zöldek / Európai Szabad Szövetség 53 képviselővel kezdheti az új parlamenti ciklust.
A megválasztott képviselők számától és az országok méretétől függően osztják fel a politikai csoportok az egyes portfóliókat is; a költségvetési és a külügyi bizottságban betöltött posztok a legkeresettebbek. A legtapasztaltabb képviselők és a nemzeti delegációk vezetői már a kulcspozíciókról egyeztettek a parlamenti frakciójuk vezetőjével.
Egyeztetés az EP új elnökéről
Egyelőre nincs hivatalos megállapodás az Európai Parlament következő elnökének személyéről. Az elnököt az első plenáris ülésen, július 14-én jelölik ki Strasbourgban.
Az EPP még nem hozott hivatalos döntést arról, hogy a lengyel Jerzy Buzeket, vagy az olasz Mario Maurót ajánlja-e az EP élére, de az egykori lengyel kormányfő a poszt esélyesebb várományosa.
A bal-közép PASDE vezetőjét, Martin Schulzot javasolja, de elképzelhető, hogy az EPP és a PASDE az előző ciklushoz hasonlóan, kétszer két és fél éves, megosztott elnökségben állapodik meg.
A politikai csoportok vezetői José Manuel Barroso újraválasztásáról is egyeztetnek a színfalak mögött. A portugál politikus ugyan egyöntetű támogatást kapott az állam- és kormányfőktől a múlt hét végén tartott csúcstalálkozón, de a jelölést a Parlamentnek is jóvá kell hagynia, kétharmados többséggel.
|
 |
|
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó kérdések:
|
|
|
|