A letelepedés nélküli, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás megkönnyítése érdekében 2006-ban az Európai Unió szolgáltatási irányelvet fogadott el, amely kötelezi a tagállamokat az adminisztratív és jogi akadályok felszámolására. Hiába mondták már ki korábban is a Szerződések a szabad szolgáltatásnyújtás alapelvét, a bonyolult és költséges adminisztratív tagállami előírások számos szolgáltatót (különösen kis- és közepes vállalkozásokat) riasztottak el a határon átnyúló szolgáltatásnyújtástól.

A szolgáltatási irányelv következtében jelentősen csökkentek a tagállamok lehetőségei, hogy korlátozásokat léptessenek életbe más tagállamból érkező vállalkozások szabad szolgáltatásnyújtásával szemben. A jogszabály értelmében a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a szolgáltatók jogát, hogy szolgáltatást nyújtsanak a letelepedési helyük szerinti tagállamtól eltérő EU-tagországban. A szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállamnak saját területén biztosítania kell a szolgáltatásnyújtására való jogosultságot és annak szabad gyakorlását.

Az irányelv a következő területekre terjed ki:

• reklámtevékenységre
• a kereskedelemre
• az ingatlan- és építőipari szolgáltatásokra
• a létesítmények üzemeltetésére
• az utazási ügynökségekre
• a turizmusra
• a sportlétesítményekre
• az autókölcsönzésre
• háztartási szolgáltatásokra
• szabadidős szolgáltatások

A jogszabálytervezet eredeti szövegéből (már első olvasatban) kikerült "a származási ország elve", ehelyett "a szolgáltatásnyújtás szabadsága" kifejezés köré gyűjtötték a szolgáltatókra vonatkozó szabályokat. A tervezet jelenlegi állapotában kevesebb szolgáltatásra terjed ki, mint az eredeti javaslat, és a tagállami korlátozó lehetőségek is bővültek a korábbi verzióhoz képest.

A kivételeknél diszkriminációmentesség, szükségesség, arányosság

A tagállamok saját területükön csak olyan követelményekhez köthetik a szolgáltatásnyújtásra való jogosultságot, amelyek nem tartalmaznak hátrányos megkülönböztetést, azaz a követelmény sem közvetlenül, sem közvetve nem lehet diszkriminatív az állampolgárság, illetve jogi személyek esetén a letelepedés helye szerinti tagállam alapján. A jogosultság esetleges megtagadásánál a tagállamok csak szükséges és arányos követelményeket támaszthatnak a szolgáltatókkal szemben, amely azt jelenti, hogy csak közrendi, közbiztonsági, közegészségügyi, illetve környezetvédelmi szempontokra hivatkozhatnak, valamint, hogy a követelményeknek alkalmasnak kell lenniük a kitűzött cél elérésének biztosítására, és nem haladhatják meg a cél eléréséhez szükséges mértéket.

Mire nem vonatkozik az irányelv?

Mivel az irányelv főszabályként általánosságban "a Közösség valamely tagállamában letelepedett szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó", a fő kérdés, mire nem terjed ki a hatálya, mivel nem foglalkozik a jogszabály.

Az irányelv nem foglalkozik az általános gazdasági érdekű szolgáltatások liberalizációjával, a szolgáltatást nyújtó közjogi jogalanyok privatizációjával; a szolgáltatási monopóliumok eltörlésével, sem az olyan, tagállamok által nyújtott támogatásokkal, amelyek közösségi versenyszabályok hatálya alá tartoznak.

Az irányelv nem érinti:

• a munkajogot, azaz a foglalkoztatási feltételekre, a munkafeltételekre, köztük a munkaegészségügyi és munkabiztonsági feltételekre, valamint a munkaadók és a munkavállalók közötti kapcsolatokra vonatkozó, a tagállamok által a közösségi jogot tiszteletben tartó nemzeti jognak megfelelően alkalmazott jogszabályi vagy szerződéses előírásokat.

• a közösségi jogot tiszteletben tartó nemzeti joggal és gyakorlatokkal összhangban lévő, kollektív megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokhoz, azok megkötéséhez és érvényesítéséhez való jogot, valamint a szervezett fellépéshez való jogot.

• a tagállamok szociális biztonsági jogszabályait

• a tagállamok büntetőjogi szabályait. (A tagállamok ugyanakkor olyan büntetőjogi rendelkezések alkalmazásával, amelyek kifejezetten a szolgáltatási tevékenységek igénybevételét és gyakorlását szabályozzák vagy érintik, az ezen irányelvben meghatározott szabályok megkerülésével nem korlátozhatják a szolgáltatásnyújtás szabadságát.

  a tagállamok szabadságát, hogy a közösségi joggal összhangban meghatározzák, mit tekintenek általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak, és hogy hogyan kell e szolgáltatásokat megszervezni és finanszírozni;

• a tagállamokban és a közösségi jogban elismert alapvető jogok gyakorlását.

• a kulturális vagy nyelvi sokszínűség, illetve a tömegtájékoztatás sokféleségének védelme vagy előmozdítása érdekében hozott közösségi vagy a közösségi jognak megfelelő nemzeti intézkedéseket;

Az irányelv nem alkalmazható a következőkre: 

• általános érdekű nem gazdasági szolgáltatások (pl. bizonyos postai szolgáltatásokat - ezt a postai szolgáltatások liberalizációjáról szóló 97/67/EC irányelv, szabályozza - villamosenergia-, gáz- és vízszolgáltatási, hulladékkezelési szolgáltatások);

• pénzügyi szolgáltatások, úgymint banki, hitelezési, biztosítási és viszontbiztosítási, foglalkozási vagy magánnyugdíj-, értékpapír-, befektetési alapokkal kapcsolatos, fizetési és befektetési tanácsadás jellegű szolgáltatások;

  elektronikus hírközlési szolgáltatások és hírközlő hálózatok, valamint a kapcsolódó létesítmények és szolgáltatások;

• a közlekedés területén nyújtott, a Szerződés V. címének hatálya alá tartozó szolgáltatások, beleértve a kikötői szolgáltatásokat;

• munkaerő-kölcsönzők szolgáltatásai;

• ellátási struktúrán belül vagy azon kívül biztosított egészségügyi szolgáltatások;

• audiovizuális szolgáltatások, beleértve a mozgófényképészeti szolgáltatásokat, valamint a rádiós műsorszórást is;

• szerencsejátékok, amelyek pénzértékkel rendelkező tétekkel járnak, beleértve a sorsolásos játékokat, a játékkaszinókban folytatott szerencsejátékot és a fogadási ügyleteket;

• azok a tevékenységek, amelyek közhatalom gyakorlásához kapcsolódnak, a Szerződés 45. cikkében foglaltaknak megfelelően;

• a szociális lakhatás, gyermekgondozás, a családtámogatás és a tartósan vagy ideiglenesen rászoruló személyek támogatása terén nyújtott szociális szolgáltatások, amelyeket az állam vagy az állam által megbízott szolgáltató vagy az állam által ilyenként elismert jótékonysági intézmény nyújt;

• magán biztonsági szolgáltatások;

• hivatalos kormányaktus útján kinevezett közjegyzők és bírósági végrehajtók által nyújtott szolgáltatások.

  adózás

Az ügyintézés egyszerűsítése

Amennyiben a tagállamok a szolgáltatótól vagy a szolgáltatás igénybevevőjétől igazolást, tanúsítványt vagy bármely egyéb olyan iratot kérnek, amely valamely követelménynek való megfelelést bizonyít, minden olyan, más tagállamból származó iratot el kell fogadniuk, amely ezzel egyenértékű célt szolgál, vagy amelyből egyértelműen kiderül a szóban forgó követelménynek való megfelelés.

A tagállamok nem követelhetik meg, hogy valamely, más tagállamból származó irat esetében az eredeti példányt, annak hiteles másolatát vagy hiteles fordítását nyújtsák be, kivéve a más közösségi eszközök által előírt esetekben, vagy ha e követelményt közérdeken alapuló kényszerítő indok támasztja alá, beleértve a közrendet és a közbiztonságot.

A tagállamok szervei az iratokról nem hitelesített fordítást azonban kérhetnek saját hivatalos nyelveik valamelyikén.

Az adminisztrációt egyszerűsítette le az egyablakos rendszer bevezetése, melynek előnye, hogy egy helyen lehet tájékozódni az eljárásokról szolgáltatási területek szerint, az összes adminisztratív kötelezettségről, valamint elektronikusan lehet elvégezni a szükséges lépéseket.

Engedélyeztetési rendszer

A tagállamok a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, illetve annak gyakorlását főszabályként nem köthetik engedélyezési rendszerhez.

Kivételes esetekben - ha erre "közérdeken alapuló kényszerítő indok" van - kérhetnek engedélyt, ekkor is biztosítani kell azonban, hogy a hatóságok ne gyakorolhassák önkényesen vizsgálati jogkörüket. Ezért az engedélyeztetési rendszernek megkülönböztetésmentesnek, arányos mértékűnek, világosnak és egyértelműnek, objektívnek és átláthatónak kell lennie.

Mitől nem függhet a szolgáltatási jogosultság

A jogszabály nyolc pontban sorolja, mitől nem tehetik függővé a tagállamok a szolgáltatásnyújtási jogosultságot.

Nem múlhat ez például a szolgáltató, az alkalmazottak, a tulajdonosok állampolgárságán, lakóhelyén, és azon sem, hogy a szolgáltatást nyújtó cég hány telephellyel rendelkezik, be van-e jegyezve egynél több tagállam nyilvántartásába, illetve tagja-e bizonyos szakmai szervezetnek vagy szövetségnek.

Nem kötelezhetők a szolgáltatásnyújtók arra sem, hogy olyan pénzügyi garanciát nyújtsanak, vagy olyan biztosítást kössenek, amelyet az adott állam területén letelepedett szolgáltató vagy szerv nyújt. Ettől még a tagállamok megkövetelhetik egyéb biztosítások vagy pénzügyi garanciák meglétét, és a kollektív kompenzációs alapban való részvételt például a szakmai testületek vagy szervezetek tagjai esetén.

Nem várható el a szolgáltatótól, hogy bizonyos idő óta már szerepeljen az adott tagállam nyilvántartásában, illetve, hogy tevékenységét már bizonyos ideje gyakorolja ott.

Fogalom meghatározások

Az irányelv fogalom meghatározásokat is tartalmaz:

"Szolgáltatás": a Szerződés 50. cikkében említett, rendszerint díjazás ellenében nyújtott bármely önálló gazdasági tevékenység.

"Szolgáltató": bármely természetes személy, aki valamely tagállam állampolgára, vagy bármely, a Szerződés 48. cikkében említett jogi személy, amely valamely tagállamban letelepedett, és aki vagy amely szolgáltatást kínál vagy nyújt.

"Letelepedés helye szerinti tagállam": az a tagállam, amelynek területén az érintett szolgáltatás nyújtója letelepedett.

"Letelepedés": a Szerződés 43. cikke szerinti valamely gazdasági tevékenységnek a szolgáltató általi, határozatlan ideig tartó, a szolgáltatásnyújtás tényleges helyét képező, állandó infrastruktúrán keresztül történő tényleges végzése.

"Szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam": az a tagállam, ahol egy másik tagállamban letelepedett szolgáltató szolgáltatást nyújt.

Háttér

"A tagállamok közötti szolgáltatási tevékenységek fejlődésének útjában álló korlátozások megszüntetése elengedhetetlen az európai népek integrációjának erősítése, valamint a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdítása érdekében." - áll a jogszabálytervezet preambulumában. A bevezető arra is kitér, hogy miközben a szolgáltatások "a tagállamok többségében a GDP és a foglalkoztatás 70 százalékát teszik ki", a belső piac széttagoltsága "kedvezőtlen hatással van az európai gazdaság egészére, különösen a kis- és középvállalkozások versenyképességére és a munkavállalók mozgására, és megakadályozza a fogyasztók hozzájutását a versenyképes árú szolgáltatások szélesebb köréhez".

Ez az alapgondolat vezérelte az Európai Bizottságot már akkor is, amikor 2004. január 13-án a versenyképesség javítását kiemelt célként kitűző lisszaboni stratégia megvalósításának egyik legfontosabb eszközeként a szolgáltatásoknak az egész unióban való szabad áramlását biztosító irányelvtervezettel állt elő. Ennek évtizedekre visszanyúló előzménye, hogy az Európai Közösség már 1957-es alapszerződésében célként jelölte meg a személyek, a tőke és az áruk mellett a szolgáltatások szabad áramlásának útjában álló korlátok lebontását is. Egy bizottsági jelentés azonban még 2002-ben is több száz adminisztratív akadályt, rejtetten vagy nyíltan diszkriminatív protekcionista intézkedést sorolt fel, amellyel a tagállamok meggátolják a szabad, határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást.

A tervezet célja tehát az volt, hogy ezeket a korlátozásokat megszüntesse, és hogy a szolgáltatók bármelyik EU-országban szabadon tevékenykedhessenek. Az akkori, a beterjesztő biztos neve után "Bolkestein-direktívaként" emlegetett jogszabálytervezet azt is javasolta, hogy a szolgáltatókra "a származási ország elve" szerint azok a szabályok vonatkozzanak, amelyek a cég bejegyzése szerinti országban hatályosak.

A javaslat támogatói az európai versenyképesség javulását, a szolgáltatások körének és elérhetőségének bővülését, új munkahelyek létrejöttét várták az intézkedésektől, az ellenzők viszont úgy vélték, azok rosszabb minőségű szolgáltatásokhoz, a munkavédelem elhanyagolásához, a nyugati szociális piacgazdaság leépüléséhez, "szociális dömpinghez" vezetnek. A 2004-ben csatlakozott tagállamok - így Magyarország is - jellemzően a minél "liberálisabb", minél kevesebb kivételt engedő jogszabály elfogadása mellett kardoskodtak, feltételezve, hogy ez erősítheti meg jobban saját szolgáltató szektorukat.

A jogszabály átültetése és végrehajtása

2006 decemberében elfogadott irányelv végül - az átmeneti időszakot követően - 2010. január 1-jén lépett hatályba, azonban számos tagállamban nem készültek el határidőre a jogszabály átültetésével. Az irányelv életbe lépését követően a jogszabály átültetését az egyes tagállamokban ún. kölcsönös értékelési folyamat keretében vizsgálták meg.

Az Európai Parlament 2011. október 25-én a szolgáltatási irányelv tagországok által végzett kölcsönös értékelési folyamatával kapcsolatban adott ki értékelést. Ebben az összefoglalóban a Parlament üdvözölte a Bizottság és a tagállamok által eddig megkezdetett munkát, de felhívta a figyelmet a továbbra is fennálló hiányosságokra: a tagállamok által fenntartott piaci korlátozásokra, és ebből következően a szolgáltatások közös piacának nem megfelelő kihasználtságára, mely megmutatkozik a kis- és közepes vállalkozások által nyújtott, határokon átnyúló szolgáltatások csekély számában. Továbbra is akadályt jelent a más tagállamból származó szolgáltatóknak és fogyasztóknak, hogy az egyablakos ügyintézési pontokon információk sok helyen csak helyi nyelven vannak feltüntetve. 

Az európai parlamenti jelentés kiemeli, a 2010-ben bevezetett kölcsönös értékelési folyamat jelentős előrelépést jelentett, mely segítséget nyújtott a kétértelmű helyzetek (pl: szakmai képesítések kölcsönös elismerése) tisztázásához, azonban a tagállamok egy része továbbra is késve teljesíti a szolgáltatási irányelveket, ami megnehezítette a többi állam számára a kölcsönös értékelési folyamat végrehajtását.

Utolsó módosítás:2012.02.21.

Tweet